vidék

2020 március 16., 16:30
Színház hír Szerző: Fidelio

Teljesen bezár a dunaújvárosi színház, csak online közvetítéseket tartanak

Az előzetes tervekkel ellentétben a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza is úgy döntött, hogy a veszélyhelyzet feloldásáig teljesen bezár, próbákat sem tartanak.
2020 március 4., 11:00
Színház hír Szerző: Fidelio/MTI

Távozik a Váci Dunakanyar Színház vezetője

Kis Domonkos Márk a színházat és személyét érintő, folyamatossá vált csatározások miatt döntött a távozás mellett.
2020 február 12., 16:25
Klasszikus hír Szerző: Fidelio/MTI

Kaposváron rendezik az idei ZeneVarázslat zongoraversenyt

Március 5. és 8. között Kaposvár ad otthont a ZeneVarázslat elnevezésű nemzetközi négykezes zongoraversenynek és az ahhoz tartozó kurzusnak.
2020 február 10., 13:15
Színház ajánló Szerző: (x)

Dupla premier a Miskolci Nemzeti Színházban

Február 7-én és 8-án is új bemutatóval készült a miskolci teátrum. Pénteken Keszég László rendezésében láthatta a közönség a Don Carlos című operát, szombaton pedig az Ördögök című drámát mutatta be a színház Béres Attila rendezésében.
2020 január 28., 12:10
Zenés színház ajánló Szerző: Vörösmarty Színház

Szabó Magda premier a Vörösmarty Színházban

Szabó Magda Az a szép, fényes nap című művét január 25-én mutatták be a székesfehérvári Vörösmarty Színház Nagyszínpadán Bagó Bertalan rendezésében.
2020 január 27., 12:55
Színház ajánló Szerző: (x)

Újra Határtalan Napok a Miskolci Nemzeti Színházban

Február 13. és 15. között ismét a határon túli kultúráé lesz a főszerep a Miskolci Nemzeti Színházban. Az idei programok különlegessége, hogy a színház, a zene, a képzőművészet és irodalom mellett most a film és a tánc műfaja is képviselteti magát. A Határtalan Napok rendezvénysorozaton idén Beregszász lesz a vendég.
2020 január 9., 10:55
Tánc hír Szerző: Fidelio

Latin életérzés a Szegedi Kortárs Balett előadásában

Három egyfelvonásos produkcióval indítja az új év bemutatóinak sorát a Szegedi Kortárs Balett februárban. Az előadásokon keresztül a vágy megnyilvánulásának különböző fajtáival foglalkoznak.
2019 november 26., 11:15
Színház ajánló Szerző: Vörösmarty Színház

Örökké aktuális élethelyzetek a Romeo és Júliában – Túl a premieren

A székesfehérvári Vörösmarty Színház jubileumi évadának következő nagyszínpadi bemutatója Shakespeare halhatatlan remekműve, a Romeo és Júlia volt november 23-án, amelyet Hargitai Iván vitt színre.

Programkereső

Legolvasottabb

Vizuál

Ilyenek a Jancsó-filmek 2 és fél percben!

Jancsó Miklós születésének 100. évfordulója alkalmából a Jancsó-filmek ikonikus jeleneteiből készült montázsfilmet tett közzé a Nemzeti Filmintézet videómegosztó csatornáján.
Jazz/World

Elhunyt Baksa-Soós János "beat"-legenda, képzőművész

A Kex együttes egykori énekese, Január Herceg Tova ICY hosszú betegség után, 73 éves korában hunyt el - adta hírül a Magyar Narancs.
Plusz

Több száz éve kortárs – Beszélgetés Gáspár Mátéval, a Budapesti Őszi Fesztivál programigazgatójával

Kultúrával telik meg a tér, az utca, a kirakat: a Budapesti Őszi Fesztivál a hagyományos művészeti terek mellett a hétköznapjainkba is táncot, színházat, irodalmat, képzőművészetet hoz. Gáspár Mátéval, a Budapesti Őszi Fesztivál programigazgatójával beszélgettünk.
Színház

145 éve született a „költői képzeletek fantomja”, Ódry Árpád

Ódry Árpád színészcsaládba született 1876. szeptember 25-én: a kor híres baritonistája, Ódry Lehel és balett-táncosnő feleségének másodszülött gyermekeként az egész életét kitöltötte a színház. Népszerűségét azonban nem ismert szüleinek, sokkal inkább tehetségének, szorgalmának és különleges játékstílusának köszönhette.
Színház

Átadták a Városmajori Színházi Szemle díjait

A legjobb előadás díját a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Fekete Péter című előadásának ítélte a szakmai zsűri, míg Mohácsi János Farsang avagy ez is mekkora egy tahó! című munkájával, a szombathelyi Weöres Sándor Színház produkciójával a legjobb rendező díját kapta meg.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink