vidnyánszky attila

2020 október 27., 16:05
Színház koronavírus Szerző: Fidelio

Vidnyánszky Attila koronavírusos

Erről a Nemzeti Színház közleményben tájékoztatta a sajtót.
2020 október 27., 15:00
Színház szfe Szerző: Fidelio

Vidnyánszky szerint a baloldali pártok kampányindítója volt az október 23-i tüntetés

Az SZFE autonómiájának ügye is napirendre került az Európai Parlament kedd délelőtti ülésén, amelyen az egyetem részéről Upor László, a korábbi megbízott rektor és Milovits Hanna, a hallgatók képviselője, a kormány részéről pedig György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára volt jelen az online térben. Vidnyánszky Attila, a kuratórium elnöke is megfogalmazta az álláspontját, igaz, ő egy technikai probléma miatt csak később tudott bekapcsolódni a beszélgetésbe.
2020 október 27., 09:15
Színház ajánló Szerző: Fidelio/MTI

Szüleik ellen lázadó fiatalokról szól Vidnyánszky új rendezése a Nemzetiben

Shakespeare Rómeó és Júlia című művét tűzi műsorra a Nemzeti Színház Vidnyánszky Attila rendezésében; a szerelem mindenhatóságáról szóló darab olvasópróbáját kedden tartotta meg a társulat, a bemutatót december elejére tervezik.
2020 október 25., 10:35
Vizuál szfe Szerző: (csm)

Vidnyánszky az eszefésekért tüntet drMáriás festményén

Újabb drMáriással gazdagodott a magyar festészet tárháza. A festőművész, aki általában a napilapokban keresi témáit, most Vidnyánszky és a színművészetisek ügyét találta meg.
2020 október 22., 09:55
Színház hír Szerző: (csm)

SZFE-blokád: A rendőrség szerint nem jelent rendbontást az egyetemfoglalás

A Narancs kérdésére küldtek választ a kékek, amelyben azt írják, nem veszélyezteti a közbiztonságot és a közrendet az egyetemfoglalás, ezért nem is kell, hogy fellépjenek a diákokkal szemben.
2020 október 1., 09:35
Színház szfe Szerző: Fidelio/MTI

Vidnyánszky a tüntető hallgatókról: „Fájó lesz a kijózanodás”

Vidnyánszky Attila, az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumának elnöke az M5 kulturális csatorna szerda esti műsorában jelentette be a kinevezéseket: Novák Emil és Zalán János az SZFE új rektorhelyettesei.
2020 szeptember 10., 13:05
Színház lapszemle Szerző: Fidelio

Vidnyánszky Attila: Az SZFE a Katona József Színház iskolájaként működött

Az SZFE-t fenntartó Színház- és Filmművészetért Alapítvány kuratóriumi elnöke a Népszavának adott interjúban úgy fogalmazott, „mind a két fél bizonyítási kényszerben van”.
2020 szeptember 5., 09:35
Színház hír Szerző: Fidelio.hu

„Pontosan tudom, hogy miben vagyok benne” - Rátóti Zoltán válaszlevele Alföldi Róbertnek

Rátóti Zoltán nyílt levélben reagált Alföldi Róbert korábbi írására.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Díjat nyert Cserhalmi György és Dunai Tamás Los Angelesben – Nézd meg közös kisfilmjüket!

Az Independent Short Awards online gáláján havi szinten díjazza a fesztiválra beküldött, hazájukban már sikerrel bemutatott alkotásokat. A véletlenszerűen kiválasztott és meghívott szakértők a nagy kitüntetésekhez hasonlóan itt is különböző kategóriákban értékelik a műveket, amikkel a világ minden tájáról lehet pályázni.
Plusz

„Az igazi beszélgetés az, amiben az igazság megmutatja magát” – Feldmár András 80 éves

Úgy véli, szabadságra vagyunk ítélve, és ez nehéz dolog. Hiszen ez nem a saját szabadságunkat jelenti, hanem elsősorban az élet szabadságát. És ha bántanak, akkor szabad arrébb menni. Sőt, kell. Születésnapját ünnepli a Kanadában élő pszichoterapeuta és gondolkodó, Feldmár András.
Színház

Szüleik ellen lázadó fiatalokról szól Vidnyánszky új rendezése a Nemzetiben

Shakespeare Rómeó és Júlia című művét tűzi műsorra a Nemzeti Színház Vidnyánszky Attila rendezésében; a szerelem mindenhatóságáról szóló darab olvasópróbáját kedden tartotta meg a társulat, a bemutatót december elejére tervezik.
Klasszikus

A Concertgebouw tiszteletbeli karmestere lett Fischer Iván

A Budapesti Fesztiválzenekar alapító-karmestere 2021 szeptemberétől az amszterdami Concertgebouw zenekarával is dolgozik.
Plusz

Állami kitüntetéseket kaptak művészeink október 23. alkalmából

Állami kitüntetéseket és egészségügyi díjakat adott át Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Latorcai Csaba, a tárca közigazgatási államtitkára hétfőn Budapesten.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében