Vizuál

A tanárok életének kihívásai festményeken

2019.03.27. 09:25
Ajánlom
Legtöbbünk diákként, legfeljebb szülőként találkozik az iskolával, ezért hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy a tanároknak is vannak érzései, véleménye, sőt, humoruk. Ez a Facebook-oldal az utóbbiakat bizonyítja.

A Tanár úr mémem Facebook-csoport a pedagógusok hétköznapi gondjainak vicces oldalát mutatja be. Galériánkba összegyűjtöttük a tíz kedvencünket, de kattintsatok az oldalra, mert van ott még, ahonnan ez jött!

A 2017 óta működő oldal anonim készítőjéről sajnos csak ennyit tudunk:

 

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Kórházba került Rost Andrea

„Szeretettel és együttérzéssel gondolok minden embertársamra, aki a fertőzéssel küzd!” – írta Facebook oldalán Rost Andrea, akit a bejegyzés tanúsága szerint néhány napja a Szent László Kórházban kezelnek koronavírussal.
Vizuál

Beintett a teknős a fotósnak, díjat ért

Átadták az idei Comedy Wildlife Photography díjakat, ami immár hat éve díjazza az év legviccesebb természetfotóit. A rangos megmérettetésre ebben az évben 44 döntős kép közül választották ki a legjobbakat.
Klasszikus

Korán megkapta Kocsis áldását – Berecz Mihály a Kult50-ben

„Születésem óta a zene állandó része életemnek”, írja az 1997-es születésű Berecz Mihály rövid önéletrajzában. Valóban így van. De a zene kezdetben nem a klasszikus műfaj köntösében volt jelen az életében, hanem a népművészet révén.
Klasszikus

Egmont-nyitány tízezer tüntető előtt – interjú Juhász Bence karmesterrel

Október 23-án hatalmas tömeg állt ki a Színház- és Filmművészeti Egyetem mellett. A Független Zeneakadémisták Szimfonikus Zenekara pedig egy olyan zeneművet vitt utcára, amellyel történelmi időket idézett: Beethoven forradalmi Egmont-nyitányát. Juhász Bence karmester beszélgetésünkben felelevenítette a különleges előadást.
Színház

Újabb házassági leckék középhaladók

Ősbemutatóra készül a Centrál Színház, ugyanis október 30-án mutatják be az évek óta nagy sikerrel futó Házassági leckék középhaladóknak folytatását. Florian Zeller francia író gondolta újra az eredeti előadás alaphelyzetét és még egy estére összehozta a szereplőket.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

KÉP-regény: Esélytelen találkozás egy nagyvárosi mágussal

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal a John Lurie-val való találkozás emlékét idézi fel.
Vizuál pályázat

Egy dolog adott, a W! – A kreativitás új hulláma egy izgalmas pályázaton keresztül

A határtalan fantáziáé a főszerep a Westend logójának tartalmi megtöltéséhez. Magyarország legnagyobb bevásárlóközpontja tavaly teljesen új, dinamikus arculattal ünnepelte fennállásának huszadik évfordulóját. Az új logóban található W betű konténerként funkcionál, azaz kizárólag a formája kötött, tartalma azonban szabadon változtatható, melyet most bárki megölthet a saját ötletével. A kreatív tervezőpályázatra november 15-ig várják a munkákat.
Vizuál hír

Beintett a teknős a fotósnak, díjat ért

Átadták az idei Comedy Wildlife Photography díjakat, ami immár hat éve díjazza az év legviccesebb természetfotóit. A rangos megmérettetésre ebben az évben 44 döntős kép közül választották ki a legjobbakat.
Vizuál ajánló

Lábnyomok a Mars vörös porában

A Ludwig Múzeum Egyensúlyban című kiállításán számos olyan alkotó művével találkozhatunk, akik neve ismerősen csenghet a gyűjteményt ismerő látogatóknak. Roman Ondak szlovák művész Meghosszabbított álom című alkotása több tárlaton is szerepelt az elmúlt években. A mostani időszakos kiállítás szintén egy álomszerű művét mutatja be, amelynek címe Séta a Marson. Mit rejt ez a sejtelmes cím?
Vizuál hír

Alberto Barbera marad a Velencei Filmfesztivál igazgatója

Újabb négy évre, 2024-ig hosszabbították meg Alberto Barbera kinevezését – tudta meg a The Hollywood Reporter. A hosszabbításban az is közrejátszhatott, hogy az igazgató a pandémia idején sikerrel szervezte meg a fesztivált, ami a járványügyi előírások szigorú betartásával zajlott.