A korábbi, 1988-as tiltakozó tüntetéseket – a Bős-Nagymarosi vízlépcső építésének elutasítását, a romániai falurombolás elleni tiltakozást, a környezetszennyezés csökkentéséért szervezett demonstrációkat stb. – egy-egy célért különböző pártok, politikai és civil csoportosulások szervezték. Március idusa vált a legkülönfélébb új, demokratikus tömörülések (huszonnégy!) és a hivatalos hatalom által is nagyívű ünneppé.
A fővárosban összesen hét helyszínen tartottak megemlékezést, majd összeolvadt óriási tömeggé válva találkozott minden szervezet és hatalmi ág képviselője a Kossuth téren. Bánkuti András felvételén jól látható a Kossuth-szobor körüli sok tízezres (akár százezres is lehetett) embersokaság.
Ekkora tömeget talán a háború utáni első szabad május 1-jén láthattunk a Hősök terén – fotográfiákon bizonyosan.
Megemlékezés a Kossuth téren, Budapest, 1989. március 15. (Fotó/Forrás: ©Bánkuti András –MNM Történeti Fényképtár gyűjteménye)
A felvétel kiválóan adja vissza azt a hittel és várakozással teli felszabadultságot, amely oly régóta elképzelhetetlen volt a Rákosi- és a Kádár-érában. A „mindent szabad”-hangulatba belefért, hogy a fotósok, a fiatalok felmásszanak a tér fáira, hogy ellenőrzés nélkül tarthassanak transzparenseket, elénekeljék akár a tiltott Székely himnuszt, s – mint látjuk - mit sem törődve a „proletár internacionalizmussal”, még a rendőr is nemzeti színű kokárdát hordjon. (Fejér Zoltán felvételein több helyen is láthatjuk.)
A hivatalos ünnep 14-én délután 3 órakor a Parlamentben kezdődött a régről ismert forgatókönyv szerint: Szűrös Mátyás, az Országgyűlés elnöke mondott ünnepi beszédet. Amiben mégis más volt: újra hivatalos nemzeti ünneppé nyilvánították ezt a napot. Egy rövid visszatekintést érdemes tenni e nap 1945 utáni hányattatott sorsára.
Kokárdás rendőr Budapesten, 1989. március 15 (Fotó/Forrás: ©Fejér Zoltán – MNM Történeti Fényképtár gyűjteménye)
Az Ideiglenes Nemzeti Kormány 1945 áprilisában (1390/145. M.E. számú rendelet) intézkedett ünnepeinkről: március 15, április 4 és május 1 lett „pirosbetűs” ünnep. 1951-től a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának 1003/1951. (III.10.) számú rendelete értelmében „Március hó 15. napja rendes munkanap.”; csak az oktatási intézményekben volt tanítási szünet.
A különböző vallási ünnepekkel – Karácsony, Húsvét, Pünkösd - együtt áldozatul esett a forradalom-függetlenség-demokrácia hagyományait őrző ünnepünk is.
1956-ban – rövid időre – visszaállították a kétnapos Karácsonyt („Fenyőünnep”) és a március 15-i nemzeti ünnepet, de nem sokáig: 1957. március 10-én – öt nappal korábban! – kiiktatták a rendeletből „a hivatali munka” szünetelését. Ezt módosította az 1988. decemberi rendelet, s 1989. márciusa óta újra „visszapirosodott” a nap.
A kis történeti kitérő után nézzük meg a nap további helyszíneit és eseményeit. A Hősök terén reggel 9-kor tartottak hagyományos koszorúzást.
A Múzeumkertben a megjelentek számát a korabeli sajtó 60 ezerre becsülte,
itt Nyers Rezső a „politikai megújulás fényéről” beszélt, Huszár István, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára pedig a 15 milliós magyarságot köszöntötte. Felszólalt a Független Kisgazda- és Földmunkás Párt, a Magyar Szociáldemokrata Párt egy-egy szónoka, s jelen voltak a magyarországi egyházak és a Petőfi Társaság képviselői. A Petőfi-szobornál, a Bem téren, a Batthyány örökmécsesnél a független szervezetek és a hatalom résztvevői, ha nem is közösen, de egy időben emlékeztek. A legradikálisabb követelések a Szabadság téren, a Magyar Televízió székháza előtt hangzottak el: Cserhalmi György, Csengey Dénes, Szilágyi Sándor gyújtó hangú, szólásszabadságot követelő/sürgető, részben spontán beszédeiben a népes külföldi sajtó (többek között a Szabad Európa Rádió) és a jelentős hallgatóság előtt.
Tüntető lány, Budapest, 1989. március 15. (Fotó/Forrás: ©Fejér Zoltán MNM Történeti Fényképtár gyűjteménye)
A Kossuth téren egyesült a minden irányból érkező hatalmas tüntető/ünneplő tömeg, este pedig a Magyar Demokrata Fórum hívására a Várban fáklyás felvonulással folytatódott az ünnepi nap.
A gyűjteményünkben lévő fotók mutatják, hogy szinte minden helyszínen jelen voltak a külföldi, leginkább lengyel és romániai tüntetők is, számos transzparenssel jelezték szolidaritásukat.
Az ünnepségek vidéken és külföldön egyaránt emelkedett hangulatban, sok helyszínen zajlottak – ezekről részletesen hírt ad a Népszabadság 1989. március 16-i száma. A tudósítások beszámolnak néhány helikopter megjelenéséről is, amely a korábbi beidegződések miatt igen nagy riadalmat keltett, de a tájékozottabbak megnyugtatták az embereket:
Ez nem AZ, ez csak a tv!”
A Magyar Nemzeti Múzeum a rendszerváltozás évfordulója kapcsán az év folyamán különböző módon idézi föl a 30 évvel ezelőtti történéseket, privát emlékeket.
Szerző: Kiscsatári Marianna
hírlevél
