Vizuál

Elhunyt a művész, aki épületeket csomagolt be és emberek ezreinek segített vízen járni

2020.05.31. 22:35
Ajánlom
84 évesen, május 31-én New York-i otthonában elhunyt Christo. A tájépítész és térművész, valamint felesége és alkotótársa, Jeanne-Claude nevéhez olyan műalkotások fűződtek, mint 1985-ben a párizsi Pont Neuf és 1995-ben a berlini Reichtstag becsomagolása vagy egy olasz tavon úszósétány építése.

Christo Vladimirov Javacheff, vagy ahogy mindannyian ismertük: Christo, ma, 2020. május 31-én természetes okokból elhunyt - jelentették be a művészházaspár hivatalos oldalán. Az alkotóról szóló közlemény szerint:

Christo a lehető legteljesebben élte az életét, nemcsak álmodott a lehetetlenről, hanem meg is valósította azt. 

Christo és Jeanne-Claude alkotásai közelebb hozták az embereket, hogy együtt osztozzanak az élményben az egész világon, munkáik tovább élnek a szívünkben és az emlékeinkben. 

Christo és Jeanne-Claude mindig is azt akarták, hogy a folyamatban lévő projektjeiket a haláluk után is folytassák. Christo akaratának megfelelően megvalósul a szeptember 18. és október 3. között tervezett installáció, a L'Arc de Triomphe becsomagolása Párizsban."

 

Christo 1935 június 13-án született a bulgáriai Gabrovóban. 1957-ben hagyta el az országot, előbb Prágába, majd Bécsbe menekült, majd innen Genfbe költözött.

1958-ban Párizsban talákozott Jeanne-Claude Denat de Guillebon-nal, aki nemcsak a felesége, de egy életre szóló társa is lett a monumentális tájépítészeti alkotásai elkészítésében. 

Jeanne-Claude 2009 november 18-án hunyt el. Christo 56 évig élt New Yorkban. 

A korai, tárgyakat becsomagoló munkáiktól a hatalmas tájépítészeti projektjeikig ívelő életmű, Christo és Jeanne-Claude művészete meghaladta a festészet, a szobrászat és az építészet határait. 

Ismertebb munkáik közé tartozik például a Becsomagolt Part - Little Bay Sydney-ben, Ausztráliban (1968–69), a Völgy-függöny Coloradóban (1970–72), A Futókerítés Kaliforniában (1972–76), a Bekerített Szigetek Miamiban(1980–83), A Pont Neuf Becsomagolása Párizsban (1975–85), Az esernyők Japánban és Kaliforniában (1984–91), a Reichstag becsomagolása Berlinben (1972–95), A kapuk a New York-i Central Parkban (1979–2005), Az úszó sétány az olaszországi Iseo tavon (2014–16), és A londoni masztaba a Serpentine Lake-en (2016–18).

Christo olaszországi projektjéről egy dokumentumfilm is készült, Az úszó sétány, mely 2019-ben került bemutatásra Magyarországon a BIDF műsorában.

Christo következő munkája a párizsi projekt L'Arc de Triomphe, Becsomagolása szeptember 18. és október 3-án 2021 között. Ehhez kapcsolódik majd egy nagyszabású kiállítás a Pompidou Központban Christo és Jeanne-Claude munkáiról július 1-jétől október 19-ig.

Christo 1958-ban így fogalmazott egy levélben: "A szépség, a tudomány és a művészet mindig diadalmaskodik". Ma ezekbe a szavakba kapaszkodunk.

A párizsi Diadalívet csomagolja be Christo

Kapcsolódó

A párizsi Diadalívet csomagolja be Christo

Korábban terített már textilt egy olasz tóra, a Centrál Park ösvényeire vagy a Pont Neuf-re és a Reichstagra. Most régi vágya válik valóra a francia műemlék becsomagolásával, amire 2020. április 6. és 19. között kerül sor. 

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Bagossy László: „A rektorválasztás eredményének megkérdőjelezését visszautasítom”

A Színház- és Filmművészeti Egyetem Színházművészeti Intézetének vezetője közleményben reagált Vidnyánszky Attila az elmúlt időszakban megjelent nyilatkozataira.
Vizuál

Hét film premier előtt a Cirko Film országos fesztiválján

A Vissza a moziba! című, július 17. és 19. között rendezett fesztivállal arra emlékeztetnek, hogy filmet nagy vásznon, közösségi élményként érdemes nézni. A programhoz a főváros hat mozija mellett 16 vidéki város filmszínháza csatlakozik.
Plusz

Vecsei H. Miklós és Szabó Balázs Pilinszky-estje és Budapest Bár koncert is lesz a Balaton-parton

Idén is közel hozza a Balaton-parton nyaraló közönséghez a kultúrát a Kultkikötő.
Vizuál

Újrarendezett emlékszobával tisztelegnek az anyák megmentője előtt

A járványhelyzetet követően a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum június 23-án ismét megnyitotta kapuit, a látogatókat pedig újrarendezett Semmelweis Emlékszobával várja.
Jazz/World

Meghalt Ennio Morricone olasz zeneszerző

Hétfőn, 91 éves korában elhunyt Ennio Morricone olasz zeneszerző - közölte családja az ANSA hírügynökséggel.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

11+1 filmzene, amit hallanod kell Ennio Morriconétól

91 évesen elhunyt Ennio Morricone, aki nélkül nem lenne hős Clint Eastwood, nem lenne mit játszania az óceánjáró zongoristának és nem lenne mennyei a mozi sem. Összeszedtük a legjobb filmzenéit.
Vizuál hír

Hova tovább? – Várják az idei ARC plakátkiállítás pályaműveit

Ökológiai összeomlás, világjárványok, társadalmi egyenlőtlenségek. De mi a kiút, és hogyan tovább? Ha van egy jó ötleted, mondd el vizuálisan! A pályázatokat július 31-ig várják.
Vizuál hír

Hétfőn nyit újra a Louvre

A párizsi múzeum március közepén zárt be a koronavírus-járvány miatt. A világ leglátogatottabb múzeuma szigorú egészségügyi előírások mellett a tárlatok mintegy hetven százalékán fogad ismét látogatókat, de ismét lehet majd szelfizni a Mona Lisával.
Vizuál Film

Hét film premier előtt a Cirko Film országos fesztiválján

A Vissza a moziba! című, július 17. és 19. között rendezett fesztivállal arra emlékeztetnek, hogy filmet nagy vásznon, közösségi élményként érdemes nézni. A programhoz a főváros hat mozija mellett 16 vidéki város filmszínháza csatlakozik.
Vizuál hír

Újrarendezett emlékszobával tisztelegnek az anyák megmentője előtt

A járványhelyzetet követően a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum június 23-án ismét megnyitotta kapuit, a látogatókat pedig újrarendezett Semmelweis Emlékszobával várja.