Vizuál

Herceg a vasfüggöny mögül – Róna Viktor kiállítás

2020.08.01. 13:30
Ajánlom
A Petőfi Irodalmi Múzeum – Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet új időszaki kiállítását Róna Viktor balettművésznek szenteli.

Róna Viktor (1936-1994) a magyar tánctörténet rendkívüli egyénisége. Életéről, roppant önfegyelemmel épített pályájáról soha korábban nem született kiállítás, részletes életrajzát sem írták meg eddig.

A pesti kispolgári művész miliőből származó, s idővel a világ legrangosabb művészei, politikai vezetői közt otthonosan mozgó Róna története, mint mondani szokás: „kész regény”. A kiállítás a táncos rendkívüli sorsát, mindössze ötvenhét, megadatott életéve történetét beszéli el, értelmezve azt a maga korában, felvillantva fontos összefüggéseket, történeteket.

Róna halála után hagyatéka az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet Táncarchívumába, Európa egyik legnagyobb tánctörténeti gyűjteményébe került.

Rudolf Nurejev, Margot Fonteyn, Maurice Béjart, Alicia Alonso – csak néhány név a nemzetközi tánc-nagyságok közül, akikkel Róna együtt dolgozott, s akiknek személyes emlékeit őrzi hagyatéka.

RonaViktor_foto_FenerTamas1963-132915.jpg

Róna Viktor (Fotó/Forrás: Fener Tamás / OSZMI)

A névsor nem akármilyen nevekkel folytatódik, ha szélesebbre nyitunk: John F. Kennedy, Ho Si-Minh, Pablo Picasso, II. Erzsébet, Yehudi Menuhin… a magyarok közül Karády Katalin, Latabár Kálmán, Honthy Hanna, Juan Gyenes, Salamon Béla, Csortos Gyula – Róna lelkes, elismerő közönsége voltak mindahányan. Művészbarátai közé tartozott Keleti Éva, Kovács Margit, Féner Tamás, Psota Irén, vagy Horváth Ádám. Táncművész-alkotótársai, partnerei, növendékei sorából pedig csak tallózni lehet: Orosz Adél, Rácz Boriska, Lakatos Gabriella, Kun Zsuzsa, Ugray Klotild, Szarvas Janina, Pártay Lilla, Szumrák Vera, Kékesi Mária, Keveházi Gábor, Forgách József, Seregi László, Szakály György, Harangozó Gyula, Lőrinc György…

A tárlat szinte teljes egészében a gazdag gyűjteményből tallóz, referálva a személyes emlékezetre, művészi ön- és énképre is. A kurátorok partnerül hívták Róna életének fontos tanúit, kollégákat, barátokat: elsősorban az örök partnert, Orosz Adélt, s a közeli barátot, Keleti Éva fotóművészt, akik elvállalták a kiállítás megnyitását is.

A Herceg a vasfüggöny mögül című kiállítás, mely 2020. június 24-tól látható a Bajor Gizi Színészmúzeumban, a művész élettörténetét, annak legfontosabb korszakait bemutatva idézi majd fel. Róna gyerekkorát, tanulmányait, legfontosabb szerepeit, nemzetközi pályafutását gazdag fénykép- és dokumentum-válogatás segítségével ismerhetik meg. A tárlat alkalmából Róna Viktor alakját megörökítő kötet is megjelenik.

Fejléckép: Orosz Adél és Róna Viktor, 1962, Fotó/Forrás: Kotnyek Antal / OSZMI

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Olyan volt a teste, mint egy sámándob – 75 éve hunyt el Bartók Béla

Halála után három emberöltővel felidézzük Bartók utolsó éveit, és beleolvasunk Yehudi Menuhin nekrológjába. A zeneszerző iskolákat teremtett, hatalmas örökséget hagyott, amely egyszerre öröm és teher.
Vizuál

Fedezd fel Frida Kahlo életének helyszíneit!

Lehet-e még újat mondani arról a nőről, aki az életét és az érzéseit ilyen mélységben tárta a nyilvánosság elé, aki saját személyét is a művészete részévé változtatta? Az ikonikus képzőművészek életét bemutató filmek sorában ezúttal a mexikói festőművésznő nyomában járunk.
Fidelio Tours

A Gyógyítókerttől a Pajtaszínházig – Partitúra az Őrségben

Az Őrségben kalandozik a Partitúra kulturális felfedezőműsor szeptember 26-án, szombaton 14.30-tól a Duna tévén. Egyébként az Őrség onnan kapta a nevét, hogy a honfoglaló magyarok őrállókat telepítettek ide az ország nyugati kapujának védelmére.
Színház

Hát én nem vagyok magyar? – Kondor Ernő, a pesti kabaré „feltalálója”

A magyar kabaré története szomorú históriákkal teli, a nagy nevettetők élete sokszor egyáltalán nem volt vidám. De talán az egyik legigazságtalanabb sors a honi kabaré alapítójának, Kondor Ernőnek jutott. Őt már az életében elfelejtették. Pedig pályatársa, Kellér Dezső joggal nevezte őt a műfaj feltalálójának, ugyanis az általa megteremtett irodalmi kabaré a világon egyedülálló volt.
Jazz/World

Frissítette minden idők legjobb 500 albumának listáját a Rolling Stone

Tizenhét évvel első kiadása után napra kész állapotba hozta a Rolling Stone magazin minden idők legjobb 500 albumának listáját, amelynek élén Marvin Gaye What's Going On című albuma felváltotta a Beatles együttes Sgt. Pepper's Lonely Hearts Club Band című albumát.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

Október 1-jén indul a Szemrevaló Filmfesztivál

A nyitófilm Burhan Qurbani társadalmi kérdéseket feszegető mozija, az idei Berlinale egyik versenyfilmje, a Berlin, Alexanderplatz lesz.
Vizuál hír

100 millió dollárért is elkelhet Botticelli portréja a Sotheby's árverésén

Az alkotás egyike az itáliai reneszánsz mester mindössze tucatnyi portréjának, amelyek fennmaradtak.
Vizuál hír

Elhunyt Goran Paskaljevic szerb filmrendező

A szerb szerzői film egyik legjelentősebb rendezője és forgatókönyvírója pénteken halt meg Párizsban, 73 évesen.
Vizuál lapszemle

Horvát Lili új filmjét dicséri a rangos Variety

Szeptember 24-én mutatták be itthon Horvát Lili megjegyezhetetlen című filmjét. A Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című alkotásról a Variety közölt méltató kritikát.
Vizuál hír

Már forog Deák Kristóf első nagyjátékfilmje, Az Unoka

Deák magyar alkotóként elsőként, a Mindenki című produkciójáért nyert élőszereplős rövidfilmes Oscar-díjat. AZ UNOKA című mozifilm forgatása 40 napot vesz igénybe, producere Zákonyi S. Tamás, aki a BÚÉK! és a Szabadság, szerelem című nagysikerű filmeket is jegyzi.