Vizuál

Hollywoodban nem lehetne ilyen filmet készíteni – Bán Zsófia és Reisz Gábor a Kult50-ben

Kult50 – A kultúra ötven arca
2019.06.04. 13:50
Ajánlom
Bán Zsófia író Lehet lélegezni! című könyvét és Reisz Gábor Rossz versek című filmjét egyaránt 2018 fontos alkotásainak tartotta a Kult50 zsűrije. Videónkban találkozott egymással a két művész, és kiderült, hogy unalmas lett-e a Szelíd motorosok.

Videósorozatunk hetente két alkalommal, kedden és csütörtökön jelentkezik új részekkel, amelyekben párosával mutatjuk be az idei Kult50 szereplőit.

Nézze meg a legújabb részt itt:

Bán Zsófia

„Ez is olyasmi, ami látszólag önmagáért beszél, és látszólag rögtön rá lehet mondani, hogy ez egy tragikus történet, de ezt az installációt úgy is lehet értelmezni, mint egyfajta himnuszt az élet apróbb-nagyobb lehetőségeihez.”

Ban_Zsofia_Foto_Dirk_Skiba-135006.jpg

Bán Zsófia (Fotó/Forrás: Dirk Skiba)

Kép és szöveg összefonódásával találkozunk Bán Zsófia Lehet lélegezni! című kötetében – ahogy a 2016-os Turul és dínó esszéi és a 2012-es Amikor még csak az állatok éltek című kötet szövegei is ebben a témakörben barangoltak. Több novella is konkrét képhez, festményhez, fotóhoz vagy kiállításhoz kapcsolódik, jóllehet mindössze három képet mutat meg maga a könyv. Ez talán nem meglepő az ELTE-n vizuális kultúrát is tanító szerző esetében. A tizenkilenc elbeszélés gyakran apróságokból, töredékekből, felvillanó emlékekből épül fel, ahogy a társadalom kisebb csoportjaira – menekültek, gyerekek – is külön figyelmet fordít.

A címadó darab a kötet borítójával folytat párbeszédet. Az Eperjesi Ágnes 2017-es, D. 356 című installációjához kapcsolódó írás egy autista férfi története, aki szappandarabokat farag ki a körmével. Eperjesi művében a színes szappanok hiányzó részeit betonnal kiöntve egészítette ki.

„Ági installációját többnyire úgy értékelték, mint egy csodálatos, tragikus hangvételű művet. Holott én inkább úgy láttam, hogy ennek az embernek ez az élete, és az ő életében neki feltehetően ez a tevékenység okoz örömet, tehát örüljünk neki, hogy van ilyen” – mondta Bán Zsófia. (szerző: Borbély Zsuzsa)

 

Reisz Gábor

„Ez az én ’így jöttem’ filmem” – mondja Reisz Gábor második filmjéről, a Rossz versekről, amelyet egy hónap alatt több mint 40 ezren néztek meg a mozikban.

A rejtett utalásokkal teli időutazásban a személyességet száz százalékig viszi a rendező: a saját emlékekből felépített fiktív történet főszerepét is ő alakítja.

Főhőse egy szakítás után gondolja át, hol rontotta el az életét, és „a múltjában kezdi keresni a választ arra, hogy a szerelem valóban csak akkor létezik-e, amikor már gyakorlatilag nincs”. Találkozik saját gyerekkori énjeivel, és az is előfordul, hogy egyszerre négy alteregó néz szembe egymással. A film kiválóan vegyíti a szürrealitást mindennapi frusztrációinkkal, a magyar filmben ritka természetes humorral, sőt még romantikus is mer lenni.

ReiszGabor_5_photoby_Mate_Bach-135408.jpg

Reisz Gábor (Fotó/Forrás: Cirko Film / Bach Máté)

A Rossz versek személyes hangvételű felnövéstörténet: az útkeresés, a szerelem, az elmúlás filmje, telis-tele szeretettel.

Reisz Gábor eredetileg tornatanárnak készült, versenyszerűen vízilabdázott, és a gitár is fontos szerepet kapott az életében. Enyedi Ildikó osztályába járt a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, amelyet 2011-ben fejezett be a 65 ezres nézőszámmal berobbanó diplomafilmjével, a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlannal. A humort a világon a legjobb dolognak tartja – mondta el a VAN megjelenésekor a Maszol.ro portálnak. „A humor egyszerre távolít el és szül empátiát, szerintem ez nagyon fontos. Soha nem értettem azokat a drámákat, filmeket, ahol humor nélkül próbálnak beszélni. Szerintem legalább önirónia kell ahhoz, hogy élet legyen.” (szerző: Gyürke Kata)

Ha kíváncsi a Fidelio további videóira, és szeretne elsőként értesülni az új részekről, iratkozzon fel YouTube csatornánkra ide kattintva>>>

„A saját életünket is szeretjük filmszerűen látni”

Kapcsolódó

„A saját életünket is szeretjük filmszerűen látni”

A VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlannal berobbanó Reisz Gábor második filmjében száz százalékig vitte a személyességet: a főszerepet is maga alakítja. Főhőse egy szakítás után gondolja át, hol rontotta el az életét, és néz szembe saját gyerekkori énjeivel. Az író-rendezővel két fesztivál között beszélgettünk. 

Sorozatunk előző részei

Kult50

A Fidelio 2017-ben indította el a Kult50 – A kultúra 50 arca kiadványát, amely mindig az előző év kiemelkedő művészi, kulturális teljesítményei alapján mutatja be azt az ötven kulturális szereplőt, akikre itt és most érdemes odafigyelni.

Idén már tíz kategóriában jelölhettek a különböző szakmai szervezetek, valamint a közönség, a jelöltek közül pedig a kategóriákhoz tartozó védnökök és a Fidelio szerkesztősége közösen választották ki a kultúra ötven arcát.

A beválogatott Ötvenet portrésorozatban mutatjuk be.

Legnépszerűbb

Klasszikus

Olyan volt a teste, mint egy sámándob – 75 éve hunyt el Bartók Béla

Halála után három emberöltővel felidézzük Bartók utolsó éveit, és beleolvasunk Yehudi Menuhin nekrológjába. A zeneszerző iskolákat teremtett, hatalmas örökséget hagyott, amely egyszerre öröm és teher.
Vizuál

Fedezd fel Frida Kahlo életének helyszíneit!

Lehet-e még újat mondani arról a nőről, aki az életét és az érzéseit ilyen mélységben tárta a nyilvánosság elé, aki saját személyét is a művészete részévé változtatta? Az ikonikus képzőművészek életét bemutató filmek sorában ezúttal a mexikói festőművésznő nyomában járunk.
Fidelio Tours

A Gyógyítókerttől a Pajtaszínházig – Partitúra az Őrségben

Az Őrségben kalandozik a Partitúra kulturális felfedezőműsor szeptember 26-án, szombaton 14.30-tól a Duna tévén. Egyébként az Őrség onnan kapta a nevét, hogy a honfoglaló magyarok őrállókat telepítettek ide az ország nyugati kapujának védelmére.
Színház

Hát én nem vagyok magyar? – Kondor Ernő, a pesti kabaré „feltalálója”

A magyar kabaré története szomorú históriákkal teli, a nagy nevettetők élete sokszor egyáltalán nem volt vidám. De talán az egyik legigazságtalanabb sors a honi kabaré alapítójának, Kondor Ernőnek jutott. Őt már az életében elfelejtették. Pedig pályatársa, Kellér Dezső joggal nevezte őt a műfaj feltalálójának, ugyanis az általa megteremtett irodalmi kabaré a világon egyedülálló volt.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

Október 1-jén indul a Szemrevaló Filmfesztivál

A nyitófilm Burhan Qurbani társadalmi kérdéseket feszegető mozija, az idei Berlinale egyik versenyfilmje, a Berlin, Alexanderplatz lesz.
Vizuál hír

100 millió dollárért is elkelhet Botticelli portréja a Sotheby's árverésén

Az alkotás egyike az itáliai reneszánsz mester mindössze tucatnyi portréjának, amelyek fennmaradtak.
Vizuál hír

Elhunyt Goran Paskaljevic szerb filmrendező

A szerb szerzői film egyik legjelentősebb rendezője és forgatókönyvírója pénteken halt meg Párizsban, 73 évesen.
Vizuál lapszemle

Horvát Lili új filmjét dicséri a rangos Variety

Szeptember 24-én mutatták be itthon Horvát Lili megjegyezhetetlen című filmjét. A Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című alkotásról a Variety közölt méltató kritikát.
Vizuál hír

Már forog Deák Kristóf első nagyjátékfilmje, Az Unoka

Deák magyar alkotóként elsőként, a Mindenki című produkciójáért nyert élőszereplős rövidfilmes Oscar-díjat. AZ UNOKA című mozifilm forgatása 40 napot vesz igénybe, producere Zákonyi S. Tamás, aki a BÚÉK! és a Szabadság, szerelem című nagysikerű filmeket is jegyzi.