Vizuál

Küldetés teljesítve – Lenyűgöző filmek sorát kínálta az idei CineFest 

2021.09.20. 08:45
Ajánlom
Kilenc film. Ennyi fért abba a három napba, amelyet Miskolcon tölthettünk a CineFest Filmfesztivál vendégeként. Bár a versenyprogramnak csupán a töredékét láttuk, mégis varázslatos filmek emlékeit őrizzük magunkban - köztük a fődíjas és a közönségdíjas alkotásokét is. Fesztiválbeszámoló.

A tavalyi kényszerszünet után a CineFest is felsorakozott azok közé a fesztiválok közé, ahol kimagaslóan erős volt az idei program. Ilyen volt Cannes, Velence és most a miskolci fesztivál is. És ez nem csak a versenyfilmekről mondható el, hanem az összes szekció kínálatáról, a kreatív dokumentumfilmeket bemutató CineDocs-ról éppúgy, mint például a Kitekintő/Open Eye, vagy a nagy klasszikusokat vetítő CineClassics válogatásáról. A legnagyobb érdeklődés Enyedi Ildikó új filmjét övezte, A feleségem története hazai díszbemutatójára már több nappal korábban elfogytak a jegyek. 

Mintha a koronavírus-szülte korlátozások, a kényszerű leállások még inspirálóbban hatottak volna a filmkészítőkre, és bizonyára más szemmel ülünk be a mozitermekbe, mi nézők is. Még éppen csak kezdjük csak elhinni, hogy újra lehet moziba járni, a nagyvászon varázsa most sokkal erősebben hat.

Egy fesztivál persze nem csak a filmek miatt fesztivál, a találkozások, a beszélgetések, a véletlen felfedezések is azzá teszik. Például újra Miskolcon tartotta konferenciáját az Art-Mozi Egyesület, akik között kedves régi ismerősökkel találkoztunk, és már második alkalommal választja Miskolcot a nemzetközi filmkritikusokat tömörítő FIPRESCI elnöksége is éves közgyűléséhez. Így esett, hogy már az első napon magyar és francia barátainkkal mozizhattunk. Másnap a fesztivál adott díszvacsorát a rangos nemzetközi szervezet képviselőinek, ahová hivatalos volt a fesztiválon debütáló két magyar elsőfilmes is, Kis Hajni (Külön falka) és Fazekas Máté Bence (Kilakoltatás), valamint a fesztivál sztárvendégei: az amerikai függetlenfilmes rendező Sean Baker, és új filmjének, a Red Rocketnek főszereplője, Simon Rex is. Velük a másnapi bemutatójuk után koktélozhattunk, miközben részletesen kifaggattuk őket a forgatásról, a castingról, a filmben szereplő kutya sorsáról, a Cannes-i sikereikről, és további terveikről.

Vanessa Lapa rendező-producerrel és Tomer Eliav társproducerrel is véletlenül ismerkedtünk meg, Oana Giurgiu Alkalmi kémek c. filmjének vetítése után. Bár az izraeli-holland rendező Albert Speer náci vezetőről készített, Speer Hollywoodba megy című dokumentumfilmjét sajnos az érkezésünk előtt vetítették, de Oana Giurgiu filmje után nagy beszélgetésbe bonyolódtunk. Az Alkalmi kémek világpremierjét tartották Miskolcon, a rendező a vetítés után hosszan válaszolt a közönség kérdéseire. A történelmi dokumentumfilm tíz év munkáját sűríti magába, amelyből csak a kutatás több mint öt évbe telt.

Oana Giurgiu a II. világháború egy kevésbé ismert történetét dolgozza fel, a román, a magyar, a szlovák történelem töredékeiből állít emléket a fiatal cionisták, köztük Szenes Hanna önfeláldozó hőstetteinek.

A filmnyelv megtalálásában Forgács Péter segítette a rendezőt, aki fekete-fehér állóképekkel idézi fel a történteket, hiszen archív felvételek alig maradtak a titkos bevetésekből, mindössze néhány (mindezidáig) beazonosítatlan fotó. Archívumok mélyén talált levelek, naplóbejegyzések, emlékiratok által ismerjük meg az 1944-45-ös időszak feledésbe merülő eseményeit. A brit hírszerzés különös akcióját, amikor egyszerű, hétköznapi fiatalokat küldtek kémként a németek által megszállt Kelet Európába. A feladatuk az volt, hogy menekülőutat keressenek a hadifoglyok számára és megszervezzék az ellenállást. Ha belegondolunk, hogy ezek a fiatalok palesztin zsidók voltak, akiket visszaküldtek eredeti hazájukba, ahol a sorstársaikra a „végső megoldás” várt, akkor a küldetés szinte öngyilkosságnak tűnik.

Imádta a közönség és nekünk is személyes kedvencünk Kis Hajni Külön falka című filmje, amely a CineFest talán legszebb díját, a Közönségdíjat nyerte el.

Kis Hajni már korábbi munkáiban (Last Call, Szép alak) is bebizonyította, hogy egyszerre tud érzékenyen és feszesen irányítani, pontos történetmesélése első egészestés alkotásában is kiemelkedő. A szívszorító apa-lánya kapcsolatot feldolgozó filmjében ezúttal amatőr színészekkel dolgozik, és képes úgy bemutatni az egymás szeretetéért és elfogadásáért küzdő emberpárt, hogy egy pillanatra sem tudunk kitérni a történet sodrása elől. Tökéletes választás volt az apát alakító Dietz Gusztáv (egykori grappling-küzdősport világbajnok) és a kislányát, Nikit alakító Horváth Zorka is: bár mindkettőjüknek ez az első filmje, uralják a vásznat.

KulonfalkaCinefest-214522.jpg

Dietz Gusztáv, Kis Hajni és Horváth Zorka a Külön falka sajtótájékoztatóján, Miskolcon (Fotó/Forrás: CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál)

A Külön falka története szerint Niki a nagyszüleivel él, akik nem tudják kordában tartani a vadóc, az iskolában nehezen beilleszkedő gyereket. Amikor Niki megtudja, hogy édesapját, Tibort kiengedték a börtönből, minden tiltás ellenére felkeresi a férfit, aki kidobóként dolgozik a budapesti éjszakában. Sötét múltja és egy családi titok miatt kerüli a lányával való találkozást, de Nikit nehezebb lerázni, mint gondolta…  

Jó érzés lenne, ha az emberek a filmünk hatására tudnának nyitni olyanok felé is, akikről azt hitték, nem tudnak nekik megbocsátani”

– nyilatkozta a rendező a részben személyes élményein alapuló Külön falkáról, amelynek a világpremierét augusztus végén a Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon tartották meg. Kis Hajni filmje szeptember 30-tól látható országosan a mozikban.

A CineFest fődíját, a Pressburger Imre-díjat Ryűsuke Hamaguchi japán rendező, A szerencse és a képzelet kereke című lírai alkotása nyerte el. Az idei Berlinálé Ezüst medve-díjas alkotása a CineFest zsűrijét is szíven találta, pontosan értjük, hogy miért szerettek bele a filmbe, most indoklásukból idézünk: „A díjat egy olyan film nyerte, ami lenyűgözött minket varázslatosságával, játékosságával és azzal ahogyan a maga alázatos, gyönyörű, intelligens és finom módján megmutatja milyenek a nők.”

A képsorok valóban lenyűgözően ötvözik a japán film legszebb hagyományait, Ozu Jaszudzsirót idéző különleges, leheletfinom tekinteteit, kitartott képsorait, sőt a dél-koreai filmrendező, Hong Szangszu hatása is fellelhető Ryűsuke Hamaguchi díjnyertes filmjén. És ha azt nem is mutatja be, hogy „milyenek a nők”, de néhány női és férfi sors végeláthatatlanul összesodródik a három részből álló szkeccsfilmben. Káprázatos színészekkel dolgozik a rendező, aki keserű-édesen ugyan, de bátran mer romantikus is lenni: hármas bontású dramaturgiája főleg a dialógusokra és az érzelmekre épít. A három találkozás történetét elmesélő filmben egy meglepő szerelmi háromszög, egy elbaltázott csábítás diák és tanár között, valamint egy váratlan találkozás befolyásolja a szereplők sorsát. Az emberi kapcsolatok mélységeit feltáró mikró drámák kérlelhetetlenül felpörgették „a szerencse és a képzelet kerekét” a nézőtéren, holott egy késő esti vetítésen láttuk. Reméljük, hogy magyarországi forgalmazója is lesz majd a filmnek.

Jasmila Zbanic Oscar-jelölt filmje, a Quo vadis, Aida? láttán elakadt a lélegzetünk.

A bosnyák rendező már az első filmjével, az Arany medve-díjas Szerelmem, Szarajevóval megmutatta, hogy elképesztő érzékenységgel tud mesélni a boszniai háború okozta traumákról. A Quo vadis, Aidában a srebrenicai mészárlás heteit mutatja be, melynek során több mint nyolcezer bosnyákot mészároltak le szerb katonák és mindezt az ENSZ által delegált békefenntartó erők nemhogy nem akadályozták meg, hanem szemlesütve még asszisztáltak is hozzá. A film közvetlenül az ENSZ bázisából, egy család történetén keresztül mutatja meg a békefenntartó erők hibás döntéseit és sorozatos tévedéseit. Az alkotás a Távmoziban is elérhető volt a bemutató napján, ahogy az elsőfilmes Blerta Basholli Sundance-nagydíjas Méhkas című filmje is, amely a koszovói mészárlásoknak állít emléket. Bízunk benne, hogy több forgalmazó is választ majd a fesztiválon látottak közül és az elszalasztott filmeket előbb-vagy utóbb nagyvásznon is megnézhetjük.

A 17. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál díjazottjai

  • Pressburger Imre-díj a CineFest fődíja 2021 (1 500 000 Ft)
  • A szerencse és a képzelet kereke  - Rendező: Ryûsuke HAMAGUCHI
  • Zukor Adolf-díj a CineFest nagydíja 2021 (1 000 000 Ft)
  • Almák - Rendező: Christos NIKOU
  • CineDocs kategória díja 2021 (1 000 000 Ft)
  • Kertrendezés - Rendező: Salomé JASHI
  • Legjobb rövidfilm 2021 (1 000 000 Ft)
  • Dustin - Rendező: Naïla GUIGUET
  • CineNewWave kategória díja 2021 (500 000 Ft)
  • Pá, kis panelom! - Rendező: DARABOS Éva
  • Dargay Attila-díj a magyar animáció ifjú tehetsége részére 2021 (150 000 Ft)
  • Pá, kis panelom! - Rendező: DARABOS Éva
  • CICAE (Art Mozik Nemzetközi Szövetsége) zsűri díja 2021
  • Én vagyok a te embered - Rendező: Maria SCHRADER
  • Nemzetközi Ökumenikus Zsűri díja 2021
  • Almák - Rendező: Christos NIKOU
  • FIPRESCI (Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége) zsűri díja a nagyjátékfilm kategóriában 2021
  • A szent lélek - Rendező: Chema García IBARRA
  • FIPRESCI (Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége) zsűri díja a CineNewWave kategóriában 2021
  • Srác a hídon - Rendező: Amanda COSTA DE SOUSA
  • Közönségdíj 2021
  • Külön falka - Rendező: KIS Hajni
  • Életműdíj 2021
  • Toni Gatlif
  • Posztumusz Életműdíj 2021
  • Jankovics Marcell
  • Az Európai Mozi Nagykövetének járó díj 2021
  • Daniel Olbrychski

 

Fejléckép: jelenet A szerencse és a képzelet kereke c. filmből / Fotó: CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál

Extra erős filmekkel jön a CineFest

Kapcsolódó

Extra erős filmekkel jön a CineFest

Egy év kényszerszünet után szeptember 10. és 18. között újra megrendezik a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált. Sundance díjhalmozó és Oscar-jelölt játékfilmek mellett magyar játékfilmek bemutatói is erősítik a fesztivál programját. 

A miskolci CineFesten lesz Enyedi Ildikó új filmjének hazai premierje

A miskolci CineFesten lesz Enyedi Ildikó új filmjének hazai premierje

Szeptember 18-án A feleségem történetével zárul a 17. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál. A négy ország koprodukciójában készült alkotást szeptember 23-ától vetítik a hazai mozik.

Programkereső

Legolvasottabb

Tánc

Tejbe mártott testek

Új weboldallal jelentkezett a Győri Balett, a honlaphoz tartozó rendhagyó társulati fotókat a csapat egyik táncművésze, Jekli Zoltán készítette.
Klasszikus

Újabb három évig Szinetár Miklós az Opera Örökös Tagjainak elnöke

A neves rendezőt, a Tagság jelenlegi elnökét október 12-én, az Eiffel Műhelyházban tartott közgyűlésen választották újra
Színház

Ókori kérdések a mában – antik drámákból merít a Katona József Színház új előadása

Tarnóczi Jakab Varga Zsófia dramaturggal Aiszkhülosz, Euripidész és Szophoklész műveit emelte át a mába – vagy ha pontosak szeretnénk lenni: a jelent húzta rá a most is aktuális ókori történetekre.
Klasszikus

Ismerje meg Bella Máté új művét! – VIDEÓ

Bella Máté Titan című művét Szentpáli Roland mutatta be az Óbudai Társaskörben, 2021. szeptember 30-án, a 34. Minifesztivál – Magyar Kortárs Zenei Körkép koncertsorozatában. Videónkban a két művész mesélt a darabról.
Vizuál

KÉP-regény: Postaládák

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal a postaládák mögött megbújó történelemről mesélt.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

KÉP-regény: Postaládák

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal a postaládák mögött megbújó történelemről mesélt.
Vizuál hír

Szintet lépett az HBO a hazai sorozatgyártásban

Az HBO új magyar sorozata, A besúgó világpremierje a Genfi Nemzetközi Filmfesztiválon lesz november 7-én. Szentgyörgyi Bálint, író-rendező, valamint Mátyássy Áron és Miklauzic Bence rendezők nyolcrészes sorozata az első magyar sorozat, amelynek a világpremierje nemzetközi fesztiválon lesz.
Vizuál aukció

Vaszary, Aba-Novák és Munkácsy remekművei a Virág Judit Galéria őszi aukcióján

Vaszary János utolsó itáliai nyarát felidéző festménye, Aba-Novák Vilmos római trattoria ciklusának lenyűgöző darabja, Munkácsy Mihály anya-gyerek kompozíciója és Kádár Béla Amerika-élményének emléket állító műve is kalapács alá kerül a Virág Judit Galéria őszi aukcióján október 17-én a Budapest Kongresszusi Központban.
Vizuál ajánló

A rejtélyes Margaret Watkins - Fotóhónap2021

Tükröződő csónak a vízen, személyes tárgyak a fürdőszobában, festői portrék és ipari tájak, kaleidoszkóp-szerű montázsok – mind-mind eredeti nyomatok Margaret Watkins titokzatos fekete dobozából. A Fotóhónap2021 központi tárlata a méltatlan módon elfeledett életműből válogat.
Vizuál gyász

111 évesen elhunyt a Hófehérke és a hét törpe animátora

Ruthie Tompson, a Disney legendás alkotója négy évtizedet dolgozott a stúdiónál.