Vizuál

Mocskos kis intrikák a királyi udvarban

A kedvenc filmkritika
2019.02.26. 18:40
Ajánlom
Yorgos Lanthimos rendező sutba vág mindent, amit a kosztümös drámákról eddig gondoltunk: szatirikus parabolájában a szerepek, kapcsolatok és hagyományok is megkérdőjeleződnek. Felejtsük el a poros és unalmas jelzőket - rég nem láthattunk ilyen friss kvázi-történelmi filmet.

A nemrég mozikba kerülő A kedvencet szokás a hasonló időpontban bemutatott Két királynővel párhuzamba állítani: Angliában játszódó történelmi filmek, középpontjukban női karakterekkel. Feminista, kosztümös mozik - kapták meg azonnal a címkét. A MeToo és a TimesUp idején egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a női karakterek, a Két királynő pedig erősen rá is játszik a korszellemre: nagyjából arról szól, hogy főhősei, I. Erzsébet és Stuart Mária nem tehetnek semmiről, egyszerűen belekeveredtek a férfiak hatalmi játékába, de a felelősség nem az övék. Josie Rourke mozijának vannak érdekes momentumai - szépen feszegeti például a nőiség kérdését - de látásmódja eléggé leegyszerűsítő.

A kedvenc főszereplői a Két királynőhöz hasonlóan nők: Anna, a megkeseredett angol királynő; segítője, az országot valójában kormányzó Lady Marlborough, valamint a duójukat szétrobbantani igyekvő új szolgáló, Abigail. A férfiak többsége ebben a filmben is töketlen, a hatalomért kakaskodó pojáca, akik hol erőből, hol kapcsolataik vagy csábításaik révén próbálnak hatni a királynőre és az őt körülvevőkre.

A kedvenc viszont nemhogy leegyszerűsíti a hatalom és a nők-férfiak közötti kapcsolat kérdését, hanem olyan barokkosan feltupírozza, ahogy annak idején a frizurákat volt szokás.

582-101531.jpg

A kedvenc című film egyik jelentete (Fotó/Forrás: PORT.hu / Fórum Hungary)

Nincsenek egyértelmű bűnösök és áldozatok, sőt abban sem lehetünk biztosak, egy-egy karakter mégis mit hivatott megjeleníteni: a nőiséget, a nőkben is fellelhető férfiasságot, esetleg épp ennek hiányát? A kedvenc olyan bravúrosan megszerkesztett parabola, hogy azt lényegében valamennyi oldalról vizsgálhatjuk. Az összes párbeszéd és közjáték jelentését persze aligha tudjuk felfogni, de nem is feltétlenül kell, így is szórakoztatóak.

Yorgos Lanthimos napjaink egyik legizgalmasabb alkotója, akinek nem kenyere az egyszerű értelmezés, vagy a szájba rágott tanulság. Lényegében egy személyben testesíti meg a görög weird wave-et, vagyis fura filmhullámot. A 2009-es Kutyafoggal robbant be a köztudatba, ami három elszigetelten nevelkedő tinédzserről szól, akik megpróbálnak kitörni a hermetikusan elzárt családi élettérből. A filmet sokak meglepetésére még Oscarra is jelölték a Legjobb külföld film kategóriában. Ezután Lanthimos megcsinálta az Alpokat, majd következett A homár Colin Farrell és Rachel Weisz főszereplésével, amely egy olyan világról szól, ahol minden egyedülállónak kötelező 45 napon belül párt találnia - ennek a filmnek a forgatókönyvét jelölték Oscarra. Érthetetlen okokból következő moziját, az Egy szent szarvas meggyilkolását nem jelölték semmire, pedig az év egyik legjobbja volt.

Lanthimos mindegyik filmjében jól ismert toposzokra támaszkodva igyekszik feltárni az emberi természet és a társadalom visszásságait,

azokat a félelmeinket, apró hibáinkat, amelyeket igyekszünk elrejteni egymás elől.

236-101711.jpg

A kedvenc című film egyik jelentete (Fotó/Forrás: PORT.hu / Fórum Hungary)

A kedvencben például az angol királyi udvarban járunk, amely szigorú szabályok és mértéktartás szerint működő közegként él a szemünkben: fodros szoknyák, fehérre mázolt arcok és nagy parókák, amelyek elfedik viselőik valódi arcát. Lanthimos feltárja, mi rejlik a kulisszák mögött: esendő, gyarló emberek, akik ugyanúgy perlekednek, mint a padlót pucoló cselédek, vagy mint mi - csak épp a tétek nagyobbak. De a "még a legnagyobbak, a királyok és királynők is emberek" már 20 éve is túlságosan bárgyú és sablonos gondolat volt. A kedvenc azt vizsgálja, hogyan alakulnak az emberi kapcsolatok egy ilyen, a világ problémái elől elzárt helyen.

Egy szerelmi kapcsolatban például mindenképpen fel kell-e venni a férfi-női szerepeket, vagy működik az anélkül is?

Vagy egy barátságban muszáj-e valakinek felülkerekednie a másikon? Egy idős nő sorsszerűen belecsúszik-e az anyaszerepbe? Vagy ezek csak régi társadalmi hagyományok?

A film elgondolkodtató történetét nem görcsösen, hanem viccesen és ironikusan szövi, a szereplői bátran káromkodnak és bujálkodnak - kosztümös filmektől nem ezt szoktuk meg. Lanthimos-nak a műfaj is olyan, mint az előbb említett hagyományok: egy álca, egy maszk, ami elfedi, milyenek is a benne szereplő emberek. A kedvenc díszletei, ruhái, zenéje is pont olyan, mint amit az ilyen filmektől megszokhattuk - Oscarra is jelölték mindegyiket. A rendező viszont nem bújik ezek mögé, hanem épphogy mögéjük tekint. A képek nem ragyognak, a színészek nem csillognak, és mi sem ámulunk el a gyönyörűségtől, mikor a kamera végigpásztázik a szobán. A halszemoptika, a gyors kamerasvenkek kizökkentenek a képeskönyvből, a közeli képek pedig a külcsínt hivatottak kikezdeni: láthatjuk Emma Stone pattanásait, vagy azt, hogyan szenved az Olivia Colman alakította királynő a köszvénytől és az unalomtól. A kedvenc ráadásul nem csak technikai szempontból hibátlan: ilyen erős színészi alakításokat rég nem láthattunk.

Akedvenc3-111851.jpg

A kedvenc című film egyik jelenete (Fotó/Forrás: PORT.hu / Fórum Hungary)

Bár a három főszereplő alakítása annyira összefonódik, hogy nehéz akár egyet is kiemelni közülük, a leglátványosabb Olivia Colman játéka: egyszerre hisztérikus és szánni való, elnyomó és elnyomott, gyászoló anya és szeretetre vágyó nő. Ő az, aki sokszor egy jeleneten belül is két térfélre - a két kedvenc-jelölt felé - játszik, és az ő figurája a legösszetettebb is: csak a film legvégére tudunk egyáltalán ítéletet hozni róla, ráadásul simán lehet, hogy három néző három teljesen eltérő véleményt formál alakjáról.

Ahhoz, hogy Colman némi meglepetésre megnyerje a Legjobb női főszereplő Oscarját, persze egyéb tényezők is kellettek.

Például az, hogy A kedvencet a maga tíz jelölésével az akadémiai szavazók nagy része egészen biztosan megnézte, míg Glenn Close A férfi mögött-je a maga egyetlen jelölésével valószínűleg sokaknál kimaradt. Az Akadémia legutóbbi vérfrissítése ráadásul főleg fiatal, diverz filmesekkel bővítette a szavazóbázist, akiket sokkal kevésbé hatott meg Close díjazásának szentimentális oldala, ám A kedvenc LMBTQ-vonalára sokkal érzékenyebben reagáltak. Ráadásul mivel főleg aktív szakmabeliekről van szó, kevesebb szabadidővel, ők tényleg nem tudnak minden jelölt filmet megnézni, így azokat veszik előre, amelyet sok díjra jelöltek - A kedvenc pedig pont ilyen volt.

Igaz, ebből egyetlen egyet váltott díjra.

Ezek voltak az idei Oscar-gála legérdekesebb pillanatai

Kapcsolódó

Ezek voltak az idei Oscar-gála legérdekesebb pillanatai

Viccből ugyan kevesebb volt idén, megható pillanatokból viszont annál több.

Programkereső

Legnépszerűbb

Jazz/World

Keith Jarrett agyvérzést kapott, soha nem léphet pódiumra többé

A jazzlegenda 2017-ben játszotta utolsó koncertjét, azóta nem állt közönség elé. A New York Timesban megjelent riport szerint két agyvérzés után részlegesen lebénult.
Színház

Kétszáznál is többen támogatják az SZFE-t

Már több mint kétszáz oktató és kutató írta alá az ELTE petícióját, amit azért indítottak, hogy támogassák a Színház- és Filmművészeti egyetemet és kiálljanak az egyetemi autonómia mellett.
Klasszikus

„A halál életünk igazi célja” – írta Mozart haldokló apjának

Mozart haldokló apjához írt levele került a salzburgi Mozarteum Alapítvány tulajdonába. Két másik levéllel is gazdagodott a gyűjtemény.
Könyv

Szeressük meg a saját történetünket! – interjú Tompa Andreával

„Tompa Andrea (1971) Kolozsvárott született. Budapesten él” – olvasható a lakonikus életrajz a Haza borítóján. Ez azonban tökéletesen összefoglalja a kötet alapproblémáját. Az írónő térben és időben szabadon mozogva vizsgálja a hazatérés lehetőségét, legyen az az új otthon, Magyarország, vagy a régi, Kolozsvár, ahol már az a kérdés, hogy van-e még visszatérés.
Színház

Szellemes és hátborzongató – interjú Pass Andreával

Pass Andrea A Jelentéktelen után újra Gogolhoz fordult inspirációért, ám ezúttal nem egy köpönyeg alá férkőzik be a Pétervári Fagy, hanem a ma színházában találjuk magunkat, ahová egy revizor, a kormánybiztos érkezik és reformokat követel. Az író-rendező a Nyakunkon a revizor munkafolyamatáról, karanténról, színházról és az emberekben lakozó frusztrációkról mesélt.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

KÉP-regény: Kiviszem a lovam

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal Spencer Davisszel való találkozását idézi fel.
Vizuál galéria

Táj csíkokra és kockákra törve

A mintegy száztíz Scully-művet bemutató kiállításon a monumentális festmények mellett szerepelnek papírmunkák, illetve megjelenik egy-egy plasztika és fotómű is. A művek értelmezését – a falakon és a tárlókban – a művész saját írásai, feljegyzései és vázlatai segítik.
Vizuál hír

Saját agyműtétjéről készített fotósorozatot a Capa-nagydíj nyertese

„Nem tudtam, mi történik velem. Megijedtem, tanulmányoztam, mostanra elfogadtam” – írta Neogrády-Kiss Barnabás fotós.
Vizuál 1956

Graffitivel emlékeznek az 1956-os forradalomra Londonban

Fat Heat magyar graffiti művész mintegy hatvanöt négyzetméteres falfestményével emlékeznek az 1956-os forradalomra Londonban.
Vizuál kult50

A magyar tetováló, aki Jason Momoát is kivarrta – Borbás Róbert a Kult50-ben

Borbás Róbert tervezett pólót a Metallicának, tetoválta Jason Momoát, feszített a Tattoofest – Convention & Magazine címlapján, most pedig kiadta az elmúlt 10 évéről szóló, limitált számban elérhető kötetet is, amelyben összegyűjtötte legmenőbb illusztrációit.