Vizuál

Ruben Brandt visszatért a tett helyére – interjú Milorad Krstić-csel

2019.04.23. 07:10
Ajánlom
Milorad Krstić animált krimije, a Ruben Brandt 40 ezer néző felett jár, és közel került az Oscar-jelöltséghez. A Műcsarnokban rendezett kiállítással a kör teljessé vált, a festménytolvaj visszatért születési helyére. A művészettörténeti utalásokkal zsúfolt mozi 2018 egyik legmeghatározóbb mozzanata volt a magyar kultúrában, így alkotója bekerült az idei Kult50-be is.

Nemrég a Külön ter(m)ek című csoportos tárlaton ismét a Műcsarnokban láthatták a munkáit, ott, ahonnan a Ruben Brandt is indult. Mivel tért vissza?

A kiállítás részeként vetítettek egy tízperces videókivonatot a Ruben Brandt, egy műgyűjtő csoportos portréja című előadásból, amit 2011 decemberében és 2012 januárjában játszott a Forte Társulat. Horváth Csaba nemcsak rendezte, koreografálta, de el is játszotta Ruben Brandt szerepét. Többségében a legújabb munkáimat állítottam ki, és egy új rövid kísérleti filmet Tatoo con moto címmel.

mk__mg_6077_1200-103955.jpg

Önarckép (Fotó/Forrás: Műcsarnok/2019_Külön ter(m)ek/Milorad Krstić)

Hogy jutott el a festményektől a filmig?

Mindig fontos volt számomra, hogy vizuálisan fejezzem ki magam. Mindegy, hogy rajz, festmény, fénykép, képregény, színpadterv, animációs vagy dokumentumfilm, mindez számomra egy szép játék, ami nélkül nem tudok meglenni. 2010-ben megrajzoltam egy hosszú nyakú, szép lány vázlatát. Miminek neveztem el, és ez a rajz, Mimi volt a szikrája a Ruben Brandt történetének. Akkor határoztam el egy egész estés animációs film elkészítését.

Festőként a festményekről, művészetről szerettem volna filmet csinálni. Ahhoz, hogy a történet érdekesebb legyen, egy kis „krimivel” vegyítettem.

Mimire a profi műkincsrabló szerepét osztottam, és csak utána találtam ki Ruben Brandtot, akit a rémálmaiban híres festmények alakjai kísértenek. Hogy megszabaduljon a rémálmaitól, Ruben arra kényszerül, hogy megszervezze a képrablásokat. Ebbe Mimire nagy szerep hárult.

A festés magányos alkotási folyamat, ellentétben a filmmel. Melyik áll közelebb önhöz?

Mindig is szerettem, hogy festőként a magam ura lehettem.

Csak a festék, ecsetek, a vászon meg én, vagy – ha rajzolok – a papír és a ceruza. Senki más. Ha a festmény vagy a rajz tetszik, egyszerűen csak aláírom. Senkivel nem konzultálok, senkinek a véleményét nem kérem ki. Kitaláltam, megfestettem, -rajzoltam és aláírtam. A kör bezárul. Az egész estés animációs filmhez már nem voltam elég egyedül, ez már nem csak az én művészetem. Ugyan az ötlet az enyém, de a megvalósításához nagyon sok pénz és egy jó csapat kell, mert a film csapatmunka.

Már a történetíráskor elkezdem Radával, a feleségemmel konzultálni. Együtt írtuk a forgatókönyv első változatát. Ezután lendült be a gépezet. A Filmalapnak megtetszett az ötlet, és támogatta a forgatókönyv-fejlesztéstől a gyártás előkészítésén át a gyártásig.

A Ruben Brandt-filmterv fejlesztése közben a lakásunkban kezdtünk újabb szakembereket bevonni a filmprojektbe, majd rövid idő elteltével kinőttük a helyet, és a Benczúr utcába költöztünk.

Rada (a rendező felesége - a szerk.) ötlete volt, hogy a gyártás alatt a belső stábnak havi szinten vetítsük le a készülő filmet. Vetítések után mindenki elmondhatta a véleményét, és megoszthattuk egymással a benyomásainkat. A sok tehetséges kollégának számos ötlete volt arra, hogyan tovább, min lehetne változtatni. Voltak, amiket el tudtam fogadni, és olyanok is, amiket nem.

Múlt év szeptemberében kezdtem újra festeni, hogy friss anyagom legyen az októberben megrendezett Art Market-kiállításomra, valamint a februárra tervezett műcsarnokbéli kiállításra. Azt kell mondjam, mind a kettő folyamatot egyaránt élvezem.

IMG_078111-162151.jpg

Milorad Krstic (Fotó/Forrás: Milorad Krstic)

A festményeihez képest mennyire más képi világot képviselt a Ruben Brandt?

Nem szerettem volna egy „cartoon”-szerű animációs filmet csinálni, hanem inkább játékfilmet animációs formában. Egy akciódús pszichothrillert szerettem volna, és ezért kompromisszumot kellett kötnöm. Ahhoz, hogy hiteles thriller legyen film noir elemekkel, a fő karaktereim anatómiai felépítménnyel és mozgással rendelkező alakok lettek. Természetesen amellett, hogy például Marinának két arca és három melle van, megtartottam az anatómiai felépítését.

Az én képi világom valójában nem anatómiai, sokkal szabadabb, szürreálisabb, absztraktabb.

De visszatérve a film grafikai világára úgy gondolom, hogy nagyon különbözik attól, ami jelenleg az animációs filmek világát jellemzi. Személy szerint még nem láttam olyan egész estés animációs filmet, amely hasonló lenne a Ruben Brandthoz. Ezért nem lehet kasszasiker. Ez a film inkább a filmrajongóknak szól, mint a nagy tömegeknek. Remélem, hogy a későbbiekben kultfilm lesz belőle.

ruben-brandt.jpg

Ruben Brandt, a gyűjtő (Fotó/Forrás: Mozinet Film)

Melyik a kedvenc rejtett poénja, amit talán észre se vettek a nézők?

Sok ilyen van, de egy példát szívesen megosztok. Az impresszionista festők kerülték a fekete színt, azt állították, hogy a való világban az nem létezik. A filmben van egy jelenet, ahol Ruben egyik rémálmában Renoir-ral, a híres impresszionista művésszel beszélget. Renoir arról győzködi Rubent, hogy a színek királynője a fekete, és arra kéri Rubent, hogy együtt vessék magukat a feketeségbe, mint a lemmingek a Norvég-tengerbe.

Ez az én humorom egy példája, amelyet a nézők többsége nem ismer fel, de biztos vagyok benne, hogy Renoir felismerné.

A film legtöbb karakterében van valami kettősség. A nyomozó és a pszichiáter ezzel szemben mintha egyetlen személyiség lenne. Az ön értelmezése szerint is?

A film Karinthy Frigyes idézetével kezdődik, aki arról álmodott, hogy két macska volt, amely játszott egymással. Ez a kettősség az egész filmen végigvonul – szinte mindegyik karaktert végigkíséri az árnyéka a falon vagy a tükörképe az ablakon. Ez a film a kettős személyiségről szól, a Doppelgängerről: a film végén Rubent a képtolvaj, Kowalski detektív kapja el. Ruben keze bilincsben. Amikor a vonaton felébred, feleszmél, hogy saját magát kapta el, Kowalski csak az ő tudatalattijának kivetülése... De más interpretációkat is megengedek természetesen. Én azon voltam, hogy olyan filmet csináljak, amelyik nem lesz unalmas. A logika és a ráció nem az erősségem, én a fantáziának és a szépségnek adok előnyt.

Ruben_Brandt_01-141759.jpg

Ruben Brandt, a gyűjtő (Fotó/Forrás: Mozinet Film)

Milyen volt a film amerikai fogadtatása?

Hónapokkal ezelőtt már kitűnő kritikákat kaptunk az amerikai kritikusok tollából a legfontosabb filmes magazinok oldalain, mint például a Variety, a Hollywood Reporter, a Los Angeles Times, a Brew, de csak a 25 Oscar-jelölt közé kerültünk be, az öt közé már nem. A legtöbb előrejelzésben a hatodik helyen voltunk. Mindegy is. Hollywood már tud rólunk. A legnagyobb díjat a munkánkért egyébként már megkaptuk – magát a filmet, a Ruben Brandt, a gyűjtőt. Egy arisztokratikus filmet csináltunk, amelynek a későbbiekben lesz még lehetősége a dicsőségre.

Min dolgozik most?

Múlt év januárja óta dolgozom egy egész estés animációs filmen, amit gyerekeknek szánok, valódi családi filmnek. A film címe: Mumus, a műagyag királya. Ez a film is más lesz, a mostani trendektől eltérő, de ezúttal a szélesebb közönségnek kívánok filmet készíteni a csapatommal.

ruben3-103327.jpg

Ruben és csapata (Fotó/Forrás: Fidelio)

Ruben Brandt, a gyűjtő
magyar thriller, 96 perc, 2018

A Ruben Brandt a B-Web Kft. kiadásában DVD-n és Bluray-n is elérhető a fim 16:9 (2.35:1) 1080p full HD képminőségben, magyar DTS-HD MA 5.1, magyar DTS-HD MA 2.0 és angol DTS-HD MA 5.1 hanggal, magyar, angol és francia felirattal, a DVD 2990 Ft-os, a Bluray 4990 Ft-os áron.

Kiderült, kik ők: Kult50 – A kultúra 50 arca

Kapcsolódó

Kiderült, kik ők: Kult50 – A kultúra 50 arca

Megvan A kultúra 50 arca, a legújabbak, akik 2018-ban „pörgették a magyar kultúrát”, és jelentős teljesítményük miatt tíz kategóriában bekerültek az idei Kult50-be. A Fidelio kiadványát és egész évre kiterjedő programját ma délelőtt mutatták be a Rózsavölgyi Szalonban.

Kult50

A Fidelio 2017-ben indította el a Kult50 – A kultúra 50 arca kiadványát, amely mindig az előző év kiemelkedő művészi, kulturális teljesítményei alapján mutatja be azt az ötven kulturális szereplőt, akikre itt és most érdemes odafigyelni.

Idén már tíz kategóriában jelölhettek a különböző szakmai szervezetek, valamint a közönség, a jelöltek közül pedig a kategóriákhoz tartozó védnökök és a Fidelio szerkesztősége közösen választották ki a kultúra ötven arcát.

A beválogatott Ötvenet portrésorozatban mutatjuk be.

Legnépszerűbb

Plusz

„Akik pörgetik a kultúrát” – Itt a Kult50 idei névsora!

A Fidelio idén is összeállította azoknak a művészeknek a névsorát, akik a saját területükön jelentős teljesítményt nyújtottak az előző év folyamán. Ezúttal is tíz kategóriában választottuk ki az alkotókat és alkotócsoportokat védnökeink segítségével.
Könyv

„Az utolsó mondattal kezdd!” – Könyv jelent meg Kulka János édesapjáról

Azt mondják, a kés Paganinije volt. Mert bebizonyította, hogy gyógyítást is lehet művészi szinten űzni. Ő volt Kulka Frigyes mellkassebész, tüdőgyógyász professzor, aki a mai napig etalon az orvostársadalomban. A hétköznapi embernek inkább a Kulka név üti meg a fülét, ami nem véletlen: a legendás gyógyító Kossuth-díjas színművészünk, Kulka János édesapja volt.
Könyv

11 különleges könyv az Ünnepi Könyvhétről

Az idén nagyon hányatott sorsúra sikeredett könyvhetet végül részben online tartják meg, de ez nem jelenti azt, hogy a könyves újdonságokból ne lehetne csemegézni!
Zenés színház

Koronavírussal került kórházba Anna Nyetrebko

Az orosz szopránnak a koronavírussal összefüggő tüdőgyulladása van, ezért orvosi felügyeletre szorul.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

Kénytelen elárverezni több műtárgyát a Brooklyn Múzeum a pandémia okozta válság miatt

Gyűjteményének több darabját kénytelen elárverezni a New York-i Brooklyn Múzeum, hogy a járvány okozta válságos pénzügyi helyzetből talpra tudjon állni, és biztosítani tudja a múzeum fennmaradását.
Vizuál

Nemzetközi pályázaton keresnek új igazgatót Pompeji élére

Nemzetközi pályázaton keresnek új igazgatót a Pompeji Régészeti Park élére, miután Masssimo Osannát, a romvárost 2015 óta nagy sikerrel irányító kulturális menedzsert az olasz állami múzeumok főigazgatójává nevezték ki.
Vizuál galéria

Budapest legmesésebb tetőteraszai

A Budapest100 csodája, hogy kinyitsz egy átlagos kaput a bulinegyed közepén és besétálsz egy 1800-as években épült ház ősfás udvarába. Vagy kijutsz egy tetőre és új perspektívát kapsz az egész városról. Galéria!
Vizuál ajánló

„Egyáltalán, doktor úr, nem tudok rendesen aludni" – pop-up kiállítás reflektál Csáth Gézára

Ötödik alkalommal adja át a Csáth Géza-díjat a Fiatal Írók Szövetsége szeptember 25-én Budapesten. A díjátadót követően az író életére és műveire reflektáló pop-up kiállítás nyílik a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Vizuál fotó

KÉP-regény: „Sajnos zárva vagyunk”

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal azt idézi fel, milyen volt, amikor még lehetett koncertre járni meghitt klubokba és jazzkocsmákba.