Zenés színház

A Kékszakállú ezer arca

2018.02.23. 16:38
Ajánlom
Kékszakáll meséje a legvéresebb mondák egyike, és éppen ezért alkalmas arra, hogy tréfát csináljunk belőle. Az Operettszínház Offenbach-bemutatója előtt a feleséggyilkos nyomába eredünk – ezúttal a művészetek világában.

Nem választható el világosan, mit tekinthetünk a Kékszakállú-történet változatának és feldolgozásának, de Charles Perrault (a cikk első részében tárgyalt) meséje és a Grimm-testvérek feldolgozása klasszicizálta a témát. És hogy mennyire megtalálta a helyét – a kultúrák határát figyelembe sem véve – ez a sztori, azt jól mutatja, hogy nyomokban felfedezhető az Ezeregyéjszaka meséiben is.

Walter Crance festménye

Walter Crance festménye

„Ha Kékszakállt nem tévesztik össze egy kalózzal, gyakran turbános török zsarnokként lép színre” – írja Casie Hermansson. De nem Seherezádé tévesztette meg azokat az angolokat, akik keleti férfiúként ábrázolták ezt a dicstelen várurat. Hogy miként lett török a főszereplő, annak egészen hétköznapi oka van: a Perrault-mese angol fordítója tévesen handzsárnak fordította a francia 'coutelas' (rövid szablya) szót.

Egy Kékszakáll-pantomim plakátja a 17. századi Londonból

Egy Kékszakáll-pantomim plakátja a 17. századi Londonból (Fotó/Forrás: Amazon)

Miközben a történet népszerűségre tett szert Franciaországban – köztük André Grétry, a kor ünnepelt zeneszerzője írt belőle operát –, a sikert megneszelve az angolok is elkészítették a maguk verzióját. Ez volt George Colman drámája, török despotával a főszerepben. Az „Othello-dinamika” (leegyszerűsítve: a sötétebb bőrű feleséggyilkos) ugyanis működő sablon volt az angol színházlátogatók számára. Emellett nem is egy, hanem nagyjából fél tucatnyi pantomim készült a 18. század végi Angliában, amelyek valahogy ezt a mondát járják körül. A történetben szereplő lánynak neve is lett (Fatima), Kékszakállt viszont gyakran csak „szultán”-nak nevezték. „Bluebeard” vagy „Ritter Blaubart” még ezekben az években megtalálta a helyét a kor goth-fantasy irodalmában is.

A sztori hat-hét évtized múlva annyira kifacsartnak tűnt, hogy az 1866-ban Franciaországból Angliába importált Offenbach-operettet ezzel a mulatságos címmel hirdették az impresszáriók – nyilván a Colman-darabra tromfolva:

Kékszakáll, vagyis egy elhasznált karakter felújítása.

De még ne ugorjunk Offenbach operettjéhez – hiába az a cél, hogy az operettszínházi bemutatóra hangolódjunk. A franciák nem felejtették el a sok száz éves történetet. Maurice Maeterlinck, a szimbolista drámaíró keresve sem találhatott volna jobb alapanyagot, amiből aztán Paul Dukas írt operát – A bűvészinas egyművesként emlegetett szerzője. Ez a mű abban tér el a meseváltozattól, hogy Kékszakállnak több felesége is megjelenik benne: Sélysette, Ygraine, Mélisande és Bellangère. A „legújabb nej” Ariane, aki halott feleségeket nem talál a hetedik szobában, de ezek az élők sem túl elevenek. Miután a kastély fegyveresei fellázadnak Kékszakáll ellen, Ariane az egyetlen, aki nem akar bosszút állni.

A kegyetlen várúr, hallva, hogy újdonsült felesége megbocsát neki, felemeli a fejét: így végződik az opera.

Innen már csak egy lépés, hogy a feleséggyilkos Kékszakállból „poliamorózó” legyen, aki búvalbélelt ugyan, de legalább nem öl meg senkit. Márpedig az egyre látványosabb és könnyedebb színházi produkciók ez irányba terelték a monda cselekményét. James Robinson Planché a 19. században extravaganzát (nagyszabású, táncos-zenés show-t) formált a történetből, ami alighanem Jacques Offenbach operettszerző, ennek „az ökonomikusan gazdálkodó színházi kapitalistának” (László Ferenc kifejezése) figyelmét is felkelthette.

Offenbach Kékszakáll c. operettjének korabeli plakátja

Offenbach Kékszakáll c. operettjének korabeli plakátja

Offenbach éppen a legidősebb lányát adta férjhez, amikor a Barbe-bleue-t komponálta, ráadásul köszvénnyel is küzdött (és – ünnepelt színpadi szerzőként – volt olyan számító, hogy a betegséget felnagyítva, eltúlozva a sajtó tudomására hozta). E két tényezőtől a hangulata nem gyilkosabb: a Kékszakáll nem lett pszichothriller.

A szép Heléna c. sikerdarabja már régóta futott a párizsi Variétés műsorán, amikor a Kékszakáll leváltotta 1866. február 5-én. Már a Heléna forrásául szolgáló történet sem volt éppen komikus, a Kékszakállé viszont egyenesen horrorisztikus. Noha többen aggodalmukat fejezték ki ezzel kapcsolatban, Jacques Offenbach és szövegírói (Henri Meilhac és Ludovic Halévy) joggal replikáztak azzal, hogy a sztori mulatságos pantomimek formájában már évtizedek óta fut Angliában.

A Barbe-Bleue a középkorba repítette vissza nézőit, és benne – Perrault meséjével ellentétben – Kékszakáll nem öli meg a feleségeit, hanem alkímistájának, Popolaninak segítségével altató hatású bájitalt adott nekik, és egy barlangba dugta őket.

A francia közönség számára ez sokkal elfogadhatóbb volt, egyben mulatságos is, mivel a szemükben a bigámia egyébként vonzó dolognak számított

– írja Richard Traubner.

A Budapesti Operettszínház Kékszakáll-előadásának színpadképe

A Budapesti Operettszínház Kékszakáll-előadásának színpadképe (Fotó/Forrás: Gordon Eszter / Operettszínház)

„Elképesztő erejű, mozgalmas zene” – mondta Székely Kriszta a Fideliónak az Offenbach-operettről. Már az első jelenetben ékes példája ennek Kékszakáll száma, a „Ma première femme est morte” (A feleségem halott), amelyben a főszereplő arról énekel, hogy nincsen kedvesebb özvegyember nála. A vérbő, szellemes és eleven muzsika olyan sikert aratott, hogy a Barbe-bleue hamarosan a környező országokban is színpadra került: 1866. júniusában Londonban, szeptemberben Bécsben, 1867-ben Kassán, az utána következő évben pedig New Yorkban. A pestiek 1873-ban láthatták először, és azóta is többféle produkcióban. Ezek az előadások megnevezésükben is eltértek egymástól – hívja fel a figyelmet a Revizor. Kassán „bohózatos vígoperettként”, az Erkel Színházban jó száz évvel később „operamókaként” szerepelt.

Az 1936-os Bartók-féle Kékszakállú alkotói és szereplői: Bartók Béla, Némethy Ella (szoprán), Sergio Failoni (karmester), Nádasdy Kálmán (rendező), Székely Mihály (basszus) és Oláh Gusztáv (díszlet)

Az 1936-os Bartók-féle Kékszakállú alkotói és szereplői: Bartók Béla, Némethy Ella (szoprán), Sergio Failoni (karmester), Nádasdy Kálmán (rendező), Székely Mihály (basszus) és Oláh Gusztáv (díszlet)

A 19. század végével a Kékszakáll-mondát feldolgozó alkotások elkomorultak. Ezeknek legfontosabb – és nekünk, magyaroknak legismertebb – példája Bartók egyetlen operája, az 1918-ban bemutatott A kékszakállú herceg vára. Különleges darab ez. „Ez a sötét, rejtelmes mű arra ítéltetett, hogy a klasszikus operarepertoár ajtajában álljon: túl fontos ahhoz, hogy ne vegyünk róla tudomást, és túl különös ahhoz, hogy beinvitáljuk” – írta a New York Times szerzője. Akárhogy is, számunkra ez vált „A Kékszakállúvá”, és hajlamosak vagyunk a mondakörből merítő műveket – legyenek azok Anatole France, W. M. Thackeray, Dickens vagy a kortárs Margaret Atwood regényei – a Bartók-opera felől vizsgálni.

Illetve van még egy figura, aki mindent megtesz azért, hogy minél többen ismerjék ezt a gyilkos történetet. Mégpedig ő:

Jack Nicholson a Ragyogás c. filmben

Jack Nicholson a Ragyogás c. filmben

Jack, a Ragyogás főszereplője – akinek a bőrébe bújva Jack Nicholson nyújtott életre szóló alakítást. Stephen King regényében a pszichopata férfi a hároméves Dannynek ezt a mesét olvassa.

És egy jóval barátságosabb, üdítő olvasmányt is hadd említsek még: Kurt Vonnegut Kékszakáll című regényét, amelyben Rabo Karabekian, az Amerikába vándorolt örmény festő öregkorára valamit elzárt a csűrjében. Hogy mit, azt természetesen nem fogom elárulni; de nem halott feleségeket. Hogy is rejtegethetne hullákat az, aki ilyen okos dolgokat mondd?

Attól félek, ennek az országnak az a legsötétebb titka, hogy számos polgára azt képzeli, valahová máshová, egy sokkal magasbb rendű civilizációhoz tartozik.(…) Ez az elmeállapot túlságosan sokaknak teszi lehetővé közülünk, hogy hazudjanak és csaljanak és lopjanak a többségünktől, és hogy szemetet adjanak el nekünk, meg szenvedéllyé váló mérgeket, és manipulálják a tömegkommunikációt. Mi volna szerintük a többségünk, ha nem állati sorban élő bennszülött?

Végül...

... miről szól Kékszakáll meséje? Ahogy azt az előző cikkem elején írtam, nem csak a női kíváncsiságtól – sőt, egészen biztosan nem arról. Most, évszázadokkal később csak bővült a történet jelentése.

Egy önmagára és a környezetére ártalmas férfi megszelídülése egy érzékeny nő hatására; bűnös titkaink feltárása; szerelem; a másikhoz való közeledés önmagunk feladása által; a nők megbecsülése; a hatalom, a kegyetlenség és az ártatlan találkozása – mindez a lehet a Kékszakállú.

Az Operettszínház Offenbach-előadása a rendező, Székely Kriszta szavaival azt kívánja felfedezni, hogy milyenek azok „a narcisztikus, hatalomtól ittas férfitípusok (...), akik (...) a mai napig meghatározó szerepet játszanak a társadalomban.” Ahogy az eredeti mondában az újdonsült feleség testvéreinek esetében,

Kékszakállt van, hogy meg kell ölni.

Források
Richard Traubner: Operetta. A Theatrical History. Routledge, 2003.
Casie E. Hermansson: Bluebeard. A Reader's Guide To The English Tradition. University Press of Mississippi, 2009.

A Kékszakáll című Offenbach-operettet február 23-tól játssza a Budapesti Operettszínház.

Programkereső

Legnépszerűbb

Plusz

„Akik pörgetik a kultúrát” – Itt a Kult50 idei névsora!

A Fidelio idén is összeállította azoknak a művészeknek a névsorát, akik a saját területükön jelentős teljesítményt nyújtottak az előző év folyamán. Ezúttal is tíz kategóriában választottuk ki az alkotókat és alkotócsoportokat védnökeink segítségével.
Könyv

„Az utolsó mondattal kezdd!” – Könyv jelent meg Kulka János édesapjáról

Azt mondják, a kés Paganinije volt. Mert bebizonyította, hogy gyógyítást is lehet művészi szinten űzni. Ő volt Kulka Frigyes mellkassebész, tüdőgyógyász professzor, aki a mai napig etalon az orvostársadalomban. A hétköznapi embernek inkább a Kulka név üti meg a fülét, ami nem véletlen: a legendás gyógyító Kossuth-díjas színművészünk, Kulka János édesapja volt.
Könyv

11 különleges könyv az Ünnepi Könyvhétről

Az idén nagyon hányatott sorsúra sikeredett könyvhetet végül részben online tartják meg, de ez nem jelenti azt, hogy a könyves újdonságokból ne lehetne csemegézni!
Klasszikus

Amerikában éppen arról megy a vita, hogy rasszista-e a klasszikus zeneelmélet

De óvatosan ítéljünk a kérdésben, mert nem minden „libsi” mondja, hogy rasszista, és senki nem lesz híve a fehér felsőbbrendűségnek attól, mert szereti Beethovent vagy Wagnert.
Vizuál

Budapest legmesésebb tetőteraszai

A Budapest100 csodája, hogy kinyitsz egy átlagos kaput a bulinegyed közepén és besétálsz egy 1800-as években épült ház ősfás udvarába. Vagy kijutsz egy tetőre és új perspektívát kapsz az egész városról. Galéria!

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház hír

Koronavírussal került kórházba Anna Nyetrebko

Az orosz szopránnak a koronavírussal összefüggő tüdőgyulladása van, ezért orvosi felügyeletre szorul.
Zenés színház hír

Október közepéig elmaradnak az Opera előadásai

A koronavírus járvány növekvő esetszámaira tekintettel a Magyar Állami Operaház vezetősége úgy döntött, felfüggeszti előadásainak próbáit, ennek eredményeképp pedig a meghirdetett előadások döntő többsége október 17-ig elmarad.
Zenés színház interjú

Létkérdés az opera – Interjú Almási-Tóth Andrással

A kortárs amerikai darab, Jake Heggie Ments meg, Uram! (Dead Man Walking) című alkotásának magyarországi bemutatójára szeptemberben kerül sor. A színpadra állítás koncepciójáról Almási-Tóth András rendezőt kérdeztük.
Zenés színház interjú

István király új arca – Interjú Szinetár Miklóssal

Operaváltozat születik az István, a királyból, a Szörényi–Bródy szerzőpáros nagy sikerű művéből. Bródy János szövege változatlan formában hangzik el, Szörényi Levente rockzenéjét operai verzióban hallhatjuk, Gyöngyösi Levente hangszerelésében. Az izgalmas, műfaji korlátokat átlépő vállalkozás hátteréről a legendás rockopera zeneszerzőjét, Szörényi Leventét és a készülő opera színpadi változatának rendezőjét, Szinetár Miklóst kérdeztük.
Zenés színház ajánló

Rock, lázadás, emlék a múltból - Ricse, Ricse, Beatrice!

A Ricse, Ricse, Beatrice című darab Nagy Feró szemszögéből mutatja be a zenekar történetét, természetesen élőben játszott Beatrice nótákkal és Feróval.