Zenés színház

A világ végétől öt lépésnyire

2016.02.10. 08:29
Ajánlom
Ebben a Learben minden szétszakad, és a végén is csak, mint rongy csüng le elénk. Ez a kietlenség és reménytelenség operája.

Ez a Lear király, vagyis nem Shakespeare drámája, hanem Aribert Reimann operája, az időtlenben, a történelmi kor végén, az emberi kor lezárása előtt játszódik: és szemben a Shakespeare más tragédiáival, ennek nincs a reményt a végbe ültető lezárása.

Lear

Lear (Fotó/Forrás: Rákossy Péter)

Míg más tragédiákban feltűnhet olyan személy, aki a széthullott, rongyokra tépett világot össze tudja foltozni, itt erre esély sincs. A naiv és hátborzongatóan kemény, ugyanakkor habókos Lear, semmit sem tehet a világ épségének helyreállításáért. Még annyi humanizmus sem szorult a darabba, mint a Wozzeckbe. Ha Alban Berg emlegethető Reimann operája kapcsán, akkor nem csak a szeriális és atonális zene miatt, hanem azért is, mert ez a világállapot nála testesül meg, az ő, a Learhez hasonlóan Literaturtopernek nevezett darabjaiban a leginkább.

Ez nem a posztapokaliptikus filmek kietlensége, nem onnan származik a színpad síksága, a kórókkal és csenevész bokrokkal, sziklákkal, hanem a Büchner univerzumból, Alfred Kubin osztrák festő látomásaiból, és a huszadik századi ember – különösen a német ember – tapasztalataiból. Reimann és Jean-Pierre Ponnelle Learjének színpadképe egy lebombázott város maradványait idézi: innen-onnan kimered a földből valami, amit egy civilizáció nyomainak vélhetünk, de ez a Lear, ez az öreg király, akkor kezdte uralkodását, amikor már semmi esély nem látszott arra, hogy ez a civilizáció valaha visszaáll.

Verdi azért küzdött oly sokat a Lear megzenésítésével, mert kiváló dramaturgia érzéke nem hagyta cserben, elég jól érezte, hogy Lear alakja nem részvétet vált ki, hanem sokkal inkább szánalmat, és ez - Arisztotelész Poétikájából is kiolvashatóan - nem vezethet el a katarzisig. Reimann a Lear megzenésítésnek sarkalatos problémáját a szinte nem is zenének ható hangképekkel, ezzel a nem e világi hangzásvilággal oldotta meg: Reiman zenéje nem evilági. Ebben a világban más a tétje annak, hogy ki mit válaszol arra a kérdésre, mennyire szeretsz. Lear mintha abban hinne már csak, hogy Cordelia meg tudja menteni ezt a világot. Ám csalódnia kell. Cordelia mintha nem állna mellé. Mindegy is, hogy Lear félreérti a lányát, mit ért belőle, azzal, hogy lányát elűzi, mintha kiűzné a világból a változás lehetőségét is. És nem marad más, csak a romok felett a por. A baljóslatú árnyak szökkenése a sziklakoncok mögött.

Lear

Lear (Fotó/Forrás: Rákossy Péter / Magyar Állami Operaház)

Terence McKenna szerint, ha világvégét okoznánk, az utánunk következő civilizációk soha nem emelkedhetnének olyan magas szintre, mint mi, mert elhasználtuk az összes könnyebben elérhető nyers- és üzemanyagot. Ez a Lear abban a világban játszódik, melyben a gépek zaja helyett csak a zászlók nyikorgása és a pusztaság fölött a szemetet cibáló szél hangja maradt. Reimann zenéje ezt adja vissza.

Nagy valószínűséggel közrejátszhatott abban, hogy a Magyar Állami Operaház műsorra tűzte a művet, hogy az az opera vezetőjének (Ókovács Szilveszter) első számú kedvence – rajongásában csak osztozni tudunk – Dietrich-Fischer Dieskau rendelte meg, és a címszerepet is alakította, Cordeliát pedig felesége, Várady Júlia.

Lear

Lear (Fotó/Forrás: Rákossy Péter / Magyar Állami Operaház)

Az, hogy ez a bemutató lett az Ókovács-korszak egyik legfontosabb bemutatója, egyébként e korszak legkomolyabb hiányosságára is rávilágít. Nevezetesen arra, hogy bár sok az üdvözlendő változás a házban, a rendezőt, egy igazán átütően tehetséges rendezőt, még nem sikerült találni az operákhoz. Vannak olyan előadások, melynek méltatható a rendezője – különösen a Richard Staruss daraboké -, de olyan az operaháznak formát, jelleget adó rendező nincs a házban, mint az előző korszakban volt Kovalik Balázs. Reimann operájához a bemutató rendezését vették elő, azt frissítette föl Anger Ferenc – és eljárást, látva az eredményt, nem vitathatjuk.

Lear

Lear (Fotó/Forrás: Rákossy Péter / Magyar Állami Operaház)

Ponnelle csupasz tájat választ a Learhez, akárcsak a filmesek közül a szovjet Grigorij Kozincev vagy a színpadi rendezését filmre adaptáló Peter Brook. Ám ő nem radikális rendező, a megbízható magas minőség nála nem párosul kísérletező kedvvel. Ezért is lehet elég könnyen beállítani egy rendezésébe újabb szereplőket. Ahogy Fodor Géza is írta, egy Cosi kritikájában, a nagyszerű rendezések a felújításokat ledobják magukról, mert azok az adott énekesre, annak hangjára vannak kitalálva, és a forma és a látvány csak az alkotóval együtt, annak instrukciói alapján élhet. Itt, a szerepek, a díszlet, az eredeti betanító nélkül is működőképesek.

Az említett filmek állnak egyébként a legközelebb ehhez a Learhez. (Különösen Kozincevé, melynek zenéjét Sosztakovics komponálta. A zene egyébként azóta már külön életet él Claudio Abbado mintegy némafilm kísérőzenét adta elő egy rendkívüli koncerten.)

Azok kopársága, egyszerűsége köszön vissza ebben a rendezésben (bár nem lehetünk biztosak abban, hogy Ponnelle mindkét filmet látta, és azok valóban hatottak rá).

Ez az opera nem él meg a zene nélkül, nem gondolom, hogy igazuk lenne azoknak, akik azt mondják, hogy ez a Lear inkább színházi, mint operaelőadás. Ugyanis a zene ad választ néhány fontos kérdésre, erejét a zene adja. Az a brutális hangszerelés, ami mintha tudomást sem venne egy operaház lehetőségeiről. A két hárfa a bal páholyban tűnik fel, a zenekari árokból egy kibővített katonazenekar szólal meg, harminc fúvóshangszer: köztük négy trombita, hat kürt, három harsona. A hangzáskép, ami olykor nem is zenei, hanem olyan, mintha a rettenet atmoszféra-hangja lenne (a filmben atmoszféra hang az, amit közvetlenül a forgatáson vesznek föl, például a természeti jelenségek hangjai) elsősorban a fúvósok és az ütősök miatt hatásos, nyers.

A szeriális zene ezen remekművében a huszonnégy hegedű külön szólamokat visz. Vagyis nem volt könnyű dolga, a mindezt összefogni kívánó Stefan Soltésznak. Ezt a zenét egy nem elég koncentrált, Soltésznál kevésbé tehetséges karmester nem tudta volna kézben tartani. Az énekszólamok közelebb állnak a Sprechgesanghoz, ugyanakkor az egyes áriajellegű megszólalások próbára teszik az énekeseket.

Lear két gonosz lányának ideges melizmáival sem könnyű megbirkózni – Rálik Szilvia és Bátori Éva sikerült. Ám az igazán nagy feladat elé Cordelia megformálóját állítják a darab végén a hosszú legato dallamívek, nem is feltétlenül, mint énekesnőt, hanem mint színpadi előadót: a megállások, a gondolatszünetek, azt érzékeltetik, hogy Cordelia a könnyeivel küzdve felméri e világ állapotát is.

A rombolás után nem maradt csak a kopár sík vidék. Sümegi Eszteren nem lehetett felfedezni a betegség nyomait (az első előadást lemondta), Cordeliája egyszerre volt gyengéd, esendő és végtelenül szomorú. A legnehezebb szólam Edgáré, Gloster páriaként bolyongó fiáé: Matthew Shawnak a tenorból, amint Edgár Tamássá alakul át, váltani kellett kontratenorba (ezen hangfekvésben kevésbé szép a hangja, de ugyanakkor játéka rendkívüli kifejező), ezen a kappanhangon, az elveszettség hangján szólt meg az opera legszebb áriája, az opera egyik legemlékezetesebb – zeneileg is legemlékezetesebb - pillanatában. A tomboló vihart követően a hajnal lágy hegedűszólamokkal érkezik, majd a háttérben, a sziklahalmok közül kiemelkedve, megjelenik Edgár. Szöveg nélküli dallamot kántál.

Lear

Lear (Fotó/Forrás: Rákossy Péter / Magyar Állami Operaház)

Amikor Edgár megvakított apját a szakadék közelébe vezeti, és azt mondja neki, csak öt lépés választja el a mélytől, mintha a világ partján állnának. Mintha tényleg ott lenne a világ pereme, a színpad közepe táján.

Lear, hangközugrások miatt nehéznek mondható szerepét Tomas Tomasson úgy oldotta meg, hogy akárcsak a díszlet, a jelmezek, alakítása is a bemutató előadást, annak minőségét idézi, tehát Fischer-Dieskau formátumát. A darab végén nem egy szánalmas ember állt előttünk, nem egy olyasvalaki, aki mindenét elveszítette, hanem az utolsó ember, aki még hordozott valamit a régi, a végképp elveszett világból – a humanizmusból. Ezen a reményét vesztett emberen megesik szívünk. Attól a képtől, ahogy Lear kihúzza a lányát a barlangból, ahogy lába közé fogva cipeli a testet: nehéz szabadulni.

  

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Jazz/World

Ingyenes nyáresti koncertek és ZeneKert – megnyitott a Magyar Zene Háza Szabadtéri színpada

Egész nyáron ingyenes szabadtéri koncertekkel és egy új kerthelyiséggel, a ZeneKerttel várja a látogatókat a Magyar Zene Háza. A szabadtéri színpad feltörekvő tehetségek és izgalmas zenei kísérletek számára ad lehetőséget koncertezésre, számos jól ismert zenész és formáció mellett.
Könyv

Ádám tragédiája a 20. században – Závada Pál a Lírástudók vendége

Grisnik Petra első vendége Závada Pál, aki a Lírástudók podcastban színházról, a 20. századi történelem iránti vonzalmáról, Madách és a teremtéstörténet inspiráló erejéről beszélt.
Klasszikus

Eötvös Péter és Mihail Pletnyov is vezényli jövőre a Concerto Budapestet

Meghirdette 2022/23-as évadát a Concerto Budapest, a zenekarhoz első vendégkarmesterként Eötvös Péter, míg rezidens művészként Mihail Pletnyov csatlakozik.
Klasszikus

A legtehetségesebb ifjú muzsikusokat keresi a Budapesti Fesztiválzenekar

A zenekar tehetségkutató és -ösztönző programot indított annak érdekében, hogy a jövőben is a legnagyszerűbb muzsikusok foglalhassanak helyet köreikben.
Klasszikus

„Az elhivatottság volt Kocsis Zoltán életének középpontja” – beszélgetés Dr. Vigh Andreával

Idén másodszorra kerül sor A magyar klasszikus zene napjára, a Zeneakadémia és a Nemzeti Filharmonikusok közös szervezésében megvalósuló koncertsorozatra, mely Kocsis Zoltán emléke előtt is tiszteleg. Az eseményről a Zeneakadémia rektorával, Dr. Vigh Andreával beszélgettünk.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház hír

Nemzetközi díjat nyert a Soharóza Rotterdamban

Az ügy című catwalk koncert a rotterdami O. Festival zenész színházi seregszemléjén 147 olyan produkció közül került be a legjobb hat közé, melyeket 2018 óta mutattak be.
Zenés színház ajánló

„Édesapám biztosan megtisztelve érezné magát” – beszélgetés Fodor Eszterrel

Az erdőben élő kis törpének, Csipikének és barátainak történetei, melyeket Fodor Sándor erdélyi író vetett papírra, gyermekek és felnőttek generációit nevettették már meg, miközben számtalan tanulsággal is szolgálnak. A népszerű mesék a Coopera gondozásában ezúttal egy családi opera formájában feldolgozva születnek újjá. A készülő előadás kapcsán a szerző lányával, Fodor Eszterrel beszélgettünk, többek között arról, minek köszönhető, hogy ezek a mesék képesek egyszerre több generációt is megszólítani.
Zenés színház ajánló

Musical és klezmerzene is várja a Margitszigeti Színház közönségét

Nagyszabású sajtótájékoztató keretében ismertette nyári évadát a Margitszigeti Színház, amely a szórakoztató színházi előadások mellett könnyűzenei programokkal is várja az érdeklődőket.
Zenés színház interjú

„Csipike történetén keresztül nekünk is megadatik az önmagunkra találás lehetősége” – beszélgetés Molnár Levente operaénekessel

Csipikének, a fontoskodó, de jószándékú törpének kalandos történetei számos gyermek és felnőtt szívét meghódították már. Fodor Sándor meséje a Coopera gondozásában hamarosan egy családi opera formájában elevenedik majd meg. A készülő mű ötletgazdájával és művészeti vezetőjével, Molnár Levente Liszt Ferenc-díjas operaénekessel beszélgettünk egyebek mellett arról, milyen fejlődésen megy keresztül a történet során, és mi mindenre tanít meg bennünket is ez az erdélyi gyerekek és felnőttek körében egyaránt ismert és kedvelt kis mesehős.
Zenés színház hír

Elisabeth Sobotka lesz a Berlini Állami Opera új főigazgatója

A Bregenzi Fesztivál vezetője 2024 szeptemberében kezdheti meg munkáját az intézmény élén. A jelenlegi főigazgató, Matthias Schulz 2025-től a Zürichi Operát vezeti majd.