Zenés színház

Domingo szurkol a menekült csapatnak az Olimpián

2016.08.10. 15:35
Ajánlom
Plácido Domingo operaénekes, az augusztus 10-én este tartandó ingyenes budapesti koncertjét ismertetvén szólt az Olimpián először szereplő menekült sportolókból álló csapatról.

A megszállott futballrajongó Domingo kiemelte, hogy mindenkinek jár egy lehetőség, legyen az operaénekes vagy sportoló. Az általa közel 25 éve megálmodott Operália versenyről szólva fogalmazott úgy, hogy a program célja az, hogy az énekesek a világ minden tájáról lehetőséget kapnak, hogy megmutathassák tehetségüket és megismerjék egymás művészetét.

Plácido Domingo

Plácido Domingo (Fotó/Forrás: Domingobudapest.hu)

A verseny szellemiségével egybeesőnek minősítette a Nemzetközi Olimpiai Bizottság azon döntését is, hogy a riói olimpián első ízben indítottak el egy menekült sportolókból álló csapatot az olimpiai zászló égisze alatt. Mint az énekesekkel kapcsolatban mondta, kulcsfontosságú a tehetségek felkarolása, hiszen enélkül a klasszikus zene és az opera még inkább háttérbe szorulna. A művész szólt arról, hogy amikor ő volt fiatal, nagyon nehéz volt lehetőségekhez jutnia egy fiatal énekesnek vagy klasszikus zenésznek, most pedig a világ egyre több színházában indítanak programokat a fiatal művészek számára.

"Tegnap a Zeneakadémián jártam, ahol láttam, milyen fantasztikus környezetet és lehetőséget nyújt a magyar tehetségek számára ez az épület. A Virtuózok ifjúival már februárban találkozhattam, és mondhatom, unikális, ahogy ez a műsor hétről-hétre koncertlehetőséget biztosít a fiataloknak" - fogalmazott az énekes.

A megújult Zeneakadémiát méltatta Plácido Domingo

Kapcsolódó

A megújult Zeneakadémiát méltatta Plácido Domingo

Plácido Domingo operaénekes, az Europa Nostra Díj bizottság elnöke és Navracsics Tibor, az Európai Bizottság oktatásért, kultúráért, ifjúságpolitikáért és sportért felelős biztosa augusztus 7-én a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre látogatott, ahol az intézmény képviselőjének átadták az Europa Nostra-nagydíjat, valamint leleplezték az Európai Örökség címmel járó plakettet.

Domingo szerint a közönség bővítése sokkal fontosabb annál, minthogy még több színházat, koncerttermet építsenek. "A gyerekek manapság szinte csak a popzenével találkoznak, még az iskolában is, a legtöbb rádióadó csak éjjel ad komolyzenét. Ezt a folyamatot tudjuk kedvező irányba fordítani a tehetségek felkutatásával".

Legyél te is Sziget fellépő!

Kapcsolódó

Legyél te is Sziget fellépő!

A Sziget Fesztivál nyugodtabb szegleteiben mindig van hely a komolyzenének. Az augusztus 10-én kezdődő Fesztiválon a Fidelio Színpada idén is helyet kap. Hogyan fér meg a komolyzene, a jazz vagy az opera a pörgős, lüktető Sziget világában? Erre a kérdésre kerestük a választ Zsoldos Dáviddal.

Arra a felvetésre, hogy mit gondol az opera mostohatestvérének tartott operett jelenéről és jövőjéről, Domingo optimizmusnak adott hangot. Megjegyezte: az operett szerinte az opera édestestvére, a világon mindenhol dúdolják ezeket a dalokat, és hasonlóan fontosnak látja a zarzuela, a prózai betétekkel spékelt spanyol drámai daljáték helyzetét.

 A 75 éves énekes, aki legutóbb februárban adott koncertet Budapesten, augusztus 10-én 20 óra 30 perctől ad ingyenes estet a Papp László Budapest Sportarénában. "A műsor első részében operaáriák hangzanak el, később operettek, népszerű dalok, Broadway-musicalek, dalok és spanyol zarzuela is lesz" – ismertette Domingo. 

Megváltozott a Domingo-koncert helyszíne

Kapcsolódó

Megváltozott a Domingo-koncert helyszíne

Az augusztus 10-én 20:30-kor kezdődő koncertet a nagy érdeklődésre való tekintettel áttették a Papp László Budapest Sportarénába.

A szerda esti koncerten fellép a Domingo által alapított Operalia két szoprán felfedezettje, az amerikai Angel Blue és a német Micaela Oeste, a szintén szoprán Pasztircsák Polina, Váradi Gyula hegedűs, a Virtuózok egyik idei díjazottja és a Magyar Állami Operaház Zenekara Eugene Kohn vezényletével.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Jazz/World

Ingyenes nyáresti koncertek és ZeneKert – megnyitott a Magyar Zene Háza Szabadtéri színpada

Egész nyáron ingyenes szabadtéri koncertekkel és egy új kerthelyiséggel, a ZeneKerttel várja a látogatókat a Magyar Zene Háza. A szabadtéri színpad feltörekvő tehetségek és izgalmas zenei kísérletek számára ad lehetőséget koncertezésre, számos jól ismert zenész és formáció mellett.
Klasszikus

Eötvös Péter és Mihail Pletnyov is vezényli jövőre a Concerto Budapestet

Meghirdette 2022/23-as évadát a Concerto Budapest, a zenekarhoz első vendégkarmesterként Eötvös Péter, míg rezidens művészként Mihail Pletnyov csatlakozik.
Klasszikus

„Az elhivatottság volt Kocsis Zoltán életének középpontja” – beszélgetés Dr. Vigh Andreával

Idén másodszorra kerül sor A magyar klasszikus zene napjára, a Zeneakadémia és a Nemzeti Filharmonikusok közös szervezésében megvalósuló koncertsorozatra, mely Kocsis Zoltán emléke előtt is tiszteleg. Az eseményről a Zeneakadémia rektorával, Dr. Vigh Andreával beszélgettünk.
Klasszikus

A legtehetségesebb ifjú muzsikusokat keresi a Budapesti Fesztiválzenekar

A zenekar tehetségkutató és -ösztönző programot indított annak érdekében, hogy a jövőben is a legnagyszerűbb muzsikusok foglalhassanak helyet köreikben.
Vizuál

40 dokumentumfilmmel bővült a Verziótéka

A Verzió Filmfesztivál online dokumentumfilmtára az elmúlt 18 év fesztiváljain bemutatott filmekből válogat, díjnyertes és közönségkedvenc alkotásokat egyaránt.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház hír

Nemzetközi díjat nyert a Soharóza Rotterdamban

Az ügy című catwalk koncert a rotterdami O. Festival zenész színházi seregszemléjén 147 olyan produkció közül került be a legjobb hat közé, melyeket 2018 óta mutattak be.
Zenés színház ajánló

„Édesapám biztosan megtisztelve érezné magát” – beszélgetés Fodor Eszterrel

Az erdőben élő kis törpének, Csipikének és barátainak történetei, melyeket Fodor Sándor erdélyi író vetett papírra, gyermekek és felnőttek generációit nevettették már meg, miközben számtalan tanulsággal is szolgálnak. A népszerű mesék a Coopera gondozásában ezúttal egy családi opera formájában feldolgozva születnek újjá. A készülő előadás kapcsán a szerző lányával, Fodor Eszterrel beszélgettünk, többek között arról, minek köszönhető, hogy ezek a mesék képesek egyszerre több generációt is megszólítani.
Zenés színház ajánló

Musical és klezmerzene is várja a Margitszigeti Színház közönségét

Nagyszabású sajtótájékoztató keretében ismertette nyári évadát a Margitszigeti Színház, amely a szórakoztató színházi előadások mellett könnyűzenei programokkal is várja az érdeklődőket.
Zenés színház interjú

„Csipike történetén keresztül nekünk is megadatik az önmagunkra találás lehetősége” – beszélgetés Molnár Levente operaénekessel

Csipikének, a fontoskodó, de jószándékú törpének kalandos történetei számos gyermek és felnőtt szívét meghódították már. Fodor Sándor meséje a Coopera gondozásában hamarosan egy családi opera formájában elevenedik majd meg. A készülő mű ötletgazdájával és művészeti vezetőjével, Molnár Levente Liszt Ferenc-díjas operaénekessel beszélgettünk egyebek mellett arról, milyen fejlődésen megy keresztül a történet során, és mi mindenre tanít meg bennünket is ez az erdélyi gyerekek és felnőttek körében egyaránt ismert és kedvelt kis mesehős.
Zenés színház hír

Elisabeth Sobotka lesz a Berlini Állami Opera új főigazgatója

A Bregenzi Fesztivál vezetője 2024 szeptemberében kezdheti meg munkáját az intézmény élén. A jelenlegi főigazgató, Matthias Schulz 2025-től a Zürichi Operát vezeti majd.