Zenés színház

Kiemelkedő alkotókat díjaztak a Magyar Operett Napján

2021.10.25. 14:55
Ajánlom
A hagyományokhoz híven idén is átadták a Budapesti Operettszínházban az évad legjobb musical- és operettszínészének járó kitüntetéseket, valamint díjazták a legígéretesebb pályakezdőt. Emellett elismerést adott át a Musica Hungarica Kiadó képviseletében Éliás Tibor, a kiadó alapítója is.

2002 óta Kálmán Imre születésének évfordulóján ünnepeljük a Magyar Operett Napját. Idén a Budapesti Operettszínház Lehár Ferencről is megemlékezett, A mosoly országa bemutatójával tisztelegve a zeneszerző előtt. Az ünnepélyes díjátadóra a bemutató előadás második felvonása előtt került sor.

„Van egy vezérelvem: egymást magunk fölé emelve legyünk sikeresek”

– mondta köszöntőbeszédében Kiss-B. Atilla, a teátrum főigazgatója, majd színpadra szólította az ezen az estén Lizát játszó Kiss Diánát, a tavalyi Marsallbot-díj nyertesét, hogy adja tovább a vándordíjat, melyet Bojtos Luca vehetett át.

248407094_4903192003036128_9123757469172089558_n-145759.jpg

Bojtos Luca és Kiss Diána a díjátadón (Fotó/Forrás: Art&Lens Photography / Budapesti Operettszínház)

Luca már gyerekkorában bemutatkozott a Budapesti Operettszínházban A muzsika hangjában, ám a középiskola elvégzése után a klasszikus zene irányába fordult. Elvégezte a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem operaénekművész szakát, azóta számos operában volt látható. 2018-ban mégis egy musicalben, A Notre Dame-i toronyőrben tért vissza a színházba.

Az évad musicalszínésze díjat Földes Tamásnak ítélte a teátrum.

A Musica Hungarica életműdíját Virágh József vehette át, aki 50 éve a Budapesti Operettszínház társulatának tagja.

A művész meghatottan mesélt arról, hogy a teátrumba hazajár, illetve hogy bár A mosoly országának Szu-Csong hercegét soha nem énekelhette el, nagyon szereti a darabot. „Nézem ezt a vietnámi fiút… 50 évnek kellett eltelnie, hogy megtudjam, miről szól a darab. Köszönöm” – mondta.

247565109_4903192666369395_5456118400625700604_n-145759.jpg

Virágh József a Musica Hungarica Kiadó életműdíjasa (Fotó/Forrás: Art&Lens Photography / Budapesti Operettszínház)

A Musica Hungarica a háttérszakma dolgozóit is díjazza, hiszen nélkülük nem valósulhatna meg az előadás. Ebben az évben az elismerést Dreiszker József, a színház fővilágosítója vehette át.

Fejléckép: a Magyar Operett Napjának díjazottjai (fotó: Art&Lens Photography / Budapesti Operettszínház)

Programkereső

Legolvasottabb

Színház

Wunderlich Józsefet két hétre felfüggesztette a Vígszínház

Ahogyan beszámoltunk róla, Wunderlich József a múlt héten többször is nyilvános Facebook-posztban kritizálta a Vígszínház vezetőségét, bírálta a Covid-ellenes intézkedéseket, illetve egy kolléganőjével szembeni bánásmódot. A színház belső vizsgálat lefolytatása mellett döntött.
Színház

„Az operettek a szüleim, a musicalek pedig a férjeim” – 90 éve született Galambos Erzsi

Balerinának készült, az operettek és musicalek koronázatlan királynője lett. Már gyerekkorában megtalálták a kisebb szerepek, később pedig olyan színészlegendákkal lépett színpadra, mint Somlay Artúr, Básti Lajos, Latabár Kálmán vagy Honthy Hanna. 1931. december 5-én született Galambos Erzsi.
Klasszikus

Magnificat, az örömteli várakozás himnusza

Számos zeneszerzőt megihletett a bibliai szövegre épült keresztény himnusz, a Magnificat, mely hagyományosan az adventi várakozás során szokott elhangozni.
Jazz/World

Elhunyt Kóbor János

78 éves korában elhunyt Kóbor János, az Omega együttes frontembere. A zenészt hetek óta kórházban kezelték koronavírus-fertőzéssel.
Plusz

Kihirdették a 2021-es Prima Primissima Díj nyerteseit

Tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában tartott pénteki gálaesten.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház interjú

„A humor a legszebb eszköz a sötétség ellen” – interjú Dénes Viktorral

Számos operettben bizonyított már táncoskomikusként, ezúttal azonban Rozsda Lovag bőrébe bújik Dénes Viktor a Budapesti Operettszínház zenés mesejátékában, a Rozsda Lovag és Fránya Fridában. Az újrahasznosított főhősről, a környezettudatosságról és a commedia dell’arte darabbéli megjelenéséről beszélgettünk.
Zenés színház hír

Különleges produkcióval álltak színpadra a Madách Színházban a Baltazár Színház művészei

Rendhagyó előadással tisztelgett a Madách Színház december 2-án a sérült emberek előtt a fogyatékossággal élő emberek világnapja alkalmából. A Szerencsejáték Zrt. „Tarts velünk egy akadálymentes jövőért!” kampányának részeként ugyanis a Mamma Mia! egyik betétdalát az előadás szereplői a Baltazár Színház színészeivel közösen adták elő.
Zenés színház kritika

A mitológiai szörnyek valósága

Eötvös Péter-ősbemutatót tartott a Berlini Állami Opera. A zeneszerző Sleepless című opera-balladája Jon Fosse Trilógiája alapján készült, Mundruczó Kornél állította színpadra.
Zenés színház hír

Polyák Lilla 20 év után távozik a Madách Színházból

A színésznő a hírt Facebook-oldalán jelentette be, köszönetet mondva a színház dolgozóinak az eddigi közös munkáért.
Zenés színház interjú

Régi-új mesék – Beszélgetés Székely Krisztával

A Hoffmann meséinek van terjedelmes mennyiségű hiteles kézirata, kritikai kiadása, de nincs definitív verziója. Fodor Géza „ismeretlen remekmű”-nek nevezte Offenbach befejezetlenül maradt operáját, amelyre – szintén Fodort idézve – önmagában nem, csak interpretációtörténetileg tekinthetünk. Ezt a történetet írja tovább az Opera előadása, amelyet Székely Kriszta rendez.