Zenés színház

Meghirdette nyári előadásait az Újszegedi Szabadtéri Színpad

2022.01.27. 13:00
Ajánlom
Az új előadásokat Barnák László, a Szegedi Szabadtéri Játékok főigazgatója jelentette be Facebookon.

Idén rendhagyó módon a színházi esték mellett koncertek is várják az érdeklődőket az Újszegedi Szabadtéri Színpad kínálatában

Először a Boban Markovics Orkestar érkezik Szegedre június 22-én, melyet július 6-án a Budapest Bár koncertje követ. Július 20-án Dés László és zenekara vendégeskedik a Szabadtérin, közreműködőként velük zenél Básti Juli és Nagy Ervin.

Az augusztusban két koncert várja az érdeklődőket: 10-én A dal a miénk címmel a Csík Zenekar, Presser Gábor és Karácsony János ad fergeteges hangulatú estet, 17-én pedig Rost Andrea tart születésnapi koncertet „három tételben, három műfajban”.

A színház szerelmesei sem maradnak szórakozás nélkül. Június 24-és 25-én két alkalommal tér vissza a Sakk musical, amely három év után először látható magyar színpadon.

Július végén, 22-én és 23-án a Játékszín előadása, A dominógyilkosság látható Szegeden, melyet augusztusban két másik nagy sikerű mű követ.

Az évek óta hatalmas népszerűségnek örvendő, augusztus 6-án látható Gyöngyhajú lány balladája mellett augusztus 19-én és 20-án Az anconai szerelmesek című zenés komédia lesz látható.

A jegy és bérletértékesítés már elkezdődött, a Valentin-napi kedvezmények mellett Reökbe betérő vásárlókat meglepetésajándékokkal várják a Szegedi Szabadtéri Játékok munkatársai. További információ a fesztivál honlapján érhető el.

Barnák László bejelentése:

 

Fejléckép: előadás az Újszegedi Szabadtéri Színpadon (forrás: Szegedi Szabadtéri Játékok)

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Eötvös Péter és Mihail Pletnyov is vezényli jövőre a Concerto Budapestet

Meghirdette 2022/23-as évadát a Concerto Budapest, a zenekarhoz első vendégkarmesterként Eötvös Péter, míg rezidens művészként Mihail Pletnyov csatlakozik.
Klasszikus

„Az elhivatottság volt Kocsis Zoltán életének középpontja” – beszélgetés Dr. Vigh Andreával

Idén másodszorra kerül sor A magyar klasszikus zene napjára, a Zeneakadémia és a Nemzeti Filharmonikusok közös szervezésében megvalósuló koncertsorozatra, mely Kocsis Zoltán emléke előtt is tiszteleg. Az eseményről a Zeneakadémia rektorával, Dr. Vigh Andreával beszélgettünk.
Klasszikus

Énekesképzés a teljesség igényével – Beszélgetés Baráth Emőkével

Augusztusban kerül sor először a Pure Voice Akadémia képzésére, melynek különlegessége, hogy holisztikus szemlélettel igyekszik felkészíteni a növendékeket az énekesi pálya változatos kihívásaira. A kurzus alapítójával, a világhírű szopránnal, Baráth Emőkével beszélgettünk.
Plusz

Elhunyt id. Éliás Gyula

Az első magyar DJ-generáció egyik legismertebb alakjának halálhírét fia is megerősítette a közösségi oldalán.
Klasszikus

Életre kelt építészet – száz éve született Iannis Xenakis zeneszerző

Száz éve született a 20. század egyik legkülönlegesebben sokoldalú alakja, az építész-zeneszerző Iannis Xenakis. A matematikai struktúrákat zenére fordító komponista muzsikáját hallgatva mintha egy futurisztikus utazáson vennénk részt.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház hír

Nemzetközi díjat nyert a Soharóza Rotterdamban

Az ügy című catwalk koncert a rotterdami O. Festival zenész színházi seregszemléjén 147 olyan produkció közül került be a legjobb hat közé, melyeket 2018 óta mutattak be.
Zenés színház ajánló

„Édesapám biztosan megtisztelve érezné magát” – beszélgetés Fodor Eszterrel

Az erdőben élő kis törpének, Csipikének és barátainak történetei, melyeket Fodor Sándor erdélyi író vetett papírra, gyermekek és felnőttek generációit nevettették már meg, miközben számtalan tanulsággal is szolgálnak. A népszerű mesék a Coopera gondozásában ezúttal egy családi opera formájában feldolgozva születnek újjá. A készülő előadás kapcsán a szerző lányával, Fodor Eszterrel beszélgettünk, többek között arról, minek köszönhető, hogy ezek a mesék képesek egyszerre több generációt is megszólítani.
Zenés színház ajánló

Musical és klezmerzene is várja a Margitszigeti Színház közönségét

Nagyszabású sajtótájékoztató keretében ismertette nyári évadát a Margitszigeti Színház, amely a szórakoztató színházi előadások mellett könnyűzenei programokkal is várja az érdeklődőket.
Zenés színház interjú

„Csipike történetén keresztül nekünk is megadatik az önmagunkra találás lehetősége” – beszélgetés Molnár Levente operaénekessel

Csipikének, a fontoskodó, de jószándékú törpének kalandos történetei számos gyermek és felnőtt szívét meghódították már. Fodor Sándor meséje a Coopera gondozásában hamarosan egy családi opera formájában elevenedik majd meg. A készülő mű ötletgazdájával és művészeti vezetőjével, Molnár Levente Liszt Ferenc-díjas operaénekessel beszélgettünk egyebek mellett arról, milyen fejlődésen megy keresztül a történet során, és mi mindenre tanít meg bennünket is ez az erdélyi gyerekek és felnőttek körében egyaránt ismert és kedvelt kis mesehős.
Zenés színház hír

Elisabeth Sobotka lesz a Berlini Állami Opera új főigazgatója

A Bregenzi Fesztivál vezetője 2024 szeptemberében kezdheti meg munkáját az intézmény élén. A jelenlegi főigazgató, Matthias Schulz 2025-től a Zürichi Operát vezeti majd.