Zenés színház

Művészek a rajtvonalon - A Hungaroringen vették fel a magyar Himnuszt

2020.07.15. 18:20
Ajánlom
Miklósa Erika, Rost Andrea, Molnár Levente és Ninh Duc Hoang Long operaénekeseket a Budafoki Dohnányi Zenekar, valamint zongorán Balázs-Piri Soma kísérte.

Rendhagyó Magyar Nagydíjat tartanak az idén, ez lesz az első zárt kapus mogyoródi Hungaroring verseny. Mivel az óvintézkedések miatt nem élőben csendülnek fel Erkel Ferenc szerzeményének hangjai, így lehetőség nyílt arra, hogy négy művész tolmácsolásában hallhassa a közönség a magyar Himnuszt.

Miklósa Erika, Rost Andrea, Molnár Levente és Ninh Duc Hoang Long, valamint a zenei kíséretet nyújtó Budafoki Dohnányi Zenekar tagjai és a zongorán közreműködő Balázs-Piri Soma otthon érezték magukat a mogyoródi versenypálya 12-es kanyarában.

Hollerung Gábor, a Budafoki Dohnányi Zenekar ügyvezető zeneigazgatója elmondta:„Száz fős zenekar vagyunk, a vezetésemmel már harminc éve dolgozunk együtt jó hangulatban, egymást megbecsülve – az egyetlen olyan klasszikus, szimfonikus zenekarként, amely meg tudja tölteni a Papp László Sportarénát. A zenészek közül nem mindenki jött el a Hungaroringre – a harmincötödik jubileum alkalmából harmincöten voltunk a tizenkettes kanyarban, meg kell mondjam, az F1-nek a zenészek között is megvan a varázsa. Büszkék vagyunk, hogy ez a Himnusz velünk szólal majd meg a harmincötödik Magyar Nagydíjon, zenészeink pedig az unokáiknak is elmondhatják, hogy ezen az aszfaltcsíkon muzsikáltak.”

Fotokredit_Hungaroring_Media_Muranyi_Gabor_1-181957.jpg

Budafoki Dohnányi Zenekar (Fotó/Forrás: Hungaroring Média / Murányi Gábor)

Miklósa Erika szerint akármilyen rutinos az ember, a Himnuszt énekelni mindig megrázó élmény – persze, pozitív értelemben. „Mindig nagyon sokat gyakorlok rá, főleg mert legtöbbször élőben énekeljük, ez a mostani eset ebből a szempontból is különleges, hiszen most felvételről szól majd. Igaz, az is nagyon emlékezetes volt, amikor élőben énekeltem néhány éve: sose felejtem el, várakoztam a rajtrácson a törtfehér ruhámban és magas sarkú szandálomban, hogy sorra kerüljek, amikor valaki a boxutca falán lévő kerítés nyílásán átugrott – és kis híján átesett rajtam.

A frászt hozta rám, bár rögtön bocsánatot kért – utóbb kiderült: a késésben lévő Lewis Hamilton volt az.

A Himnusz maga is emlékezetes volt, érezhető volt a levegő zizegése, az, hogy mindenki lélegzetvisszafojtva várja a rajtot, és utóbb nagyon sok üzenetet kaptam, hogy látták a tévében, s gratulálnak.”

Fotokredit_HungaroringMedia_Muranyi_Gabor_4-181942.jpg

A Budafoki Dohnányi Zenekar és a fellépő művészek (Fotó/Forrás: Hungaroring Média / Murányi Gábor)

„Magasztos, felemelő érzés a Himnuszt énekelni, a Formula 1-es Magyar Nagydíjon pedig a hagyomány ötvöződik a modern világgal, ami irtó jó érzés” – mondta el Rost Andrea. – „Abból a szempontból is különleges, mert ezzel a Himnusszal most kilépünk az ország határain túlra, hiszen több tízmillió ember nézi meg világszerte. Sokan közülük talán azt sem tudják hol van Budapest, vagy Magyarország – és egyszer csak a Himnuszunk ott lesz mindannyiuk otthonában. Szeretek vezetni, szeretem a gyors autókat, azt viszont bevallom, a Formula 1-ből az utóbbi években nagyon hiányzik nekem a korábbi elképesztő hanghatás. Persze, azért élőben ma is meghallgatnám, megnézném a mezőnyt.”

Molnár Levente úgy véli, a Himnuszt énekelni nagy megtiszteltetés, ugyanakkor hatalmas felelősség is, ha komolyan gondolja, és átéléssel teszi az ember. „Énekeltem már Himnuszt a Magyar Nagydíj előtt, és emlékszem, a célegyenesben állva azt éreztem, Magyarország nagy és szép, és remek dolog egy ilyen utazó cirkusz részének lenni, ha csak rövid időre is. Követem a világbajnokság eseményeit, és mivel annak idején nagy »Schumacheres« voltam, most igazából azért drukkolok, hogy Hamilton még ne érje utol mindenben a kedvencemet.

A mostani mezőnyből Vettelnek szurkolok, mert nagy benne az akarás, és a tehetsége is megvan, egyszerűen csak mostanában nem jött ki neki a lépés.

Fotokredit_HungaroringMedia_Muranyi_Gabor_3-181942.jpg

Budafoki Dohnányi Zenekar (Fotó/Forrás: Hungaroring Média / Murányi Gábor)

Ninh Duc Hoang Long eddig kétszer énekelte a magyar Himnuszt, egyszer Tokióban és egyszer Londonban, ami azt is jelenti, hogy Magyarországon ez lesz az első alkalom, amire nagyon büszke. „Nem csak azért, mert a magyar Himnusz egyszerűen gyönyörű, hanem azért is, mert nagyon szeretem a Formula 1-et, sőt, titkon arról álmodom, hogy egyszer vezethetek egy ilyen autót. A versenyzők közül Lewis Hamilton a kedvencem, méghozzá azért, mert nagyon tehetséges és sikeres.”

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

Több ezer aláíró követeli Demeter Szilárd lemondását

Miután holokausztrelativizáló publicisztikát közölt Soros György nevének tízszeri említésével az Origón, számos szervezet és ismert értelmiségi lemondásra szólítja fel a PIM főigazgatóját
Klasszikus

Online koncertek a Filharmónia Magyarországtól

A 17 éves zongorista Bach, Beethoven és Schumann műveit adja elő a pécsi Kodály Központban. A Filharmónia Magyarország közvetítéseit ajánljuk.
Könyv

„Szégyen és gyalázat” – Írók reagáltak Demeter Szilárd publicisztikájára

Kepes András lemondta a PIM-ben megrendezendő könyvbemutatóját, Vámos Miklós melegebb éghajlatra küldte Demeter Szilárdot, Dragomán szégyennek és gyalázatnak nevezte az esetet. Felbolygatta a szakmát a PIM főigazgatójának írása.
Könyv

Nem meneszti a kormány Demeter Szilárdot az origós írás miatt

Arról kérdeztek az ellenzéki képviselők, hogy menesztik-e a Demeter Szilárdot a holokausztrelativizáló publicisztika miatt.
Színház

Vecsei H. Miklós arról beszélt, miért búcsúzott el a Vígszínháztól

„Leszek én még vígszínházi tag” – mondta a Rózsavölgyi Szalon Mi jár a fejedben című műsorában Vecsei H. Miklós, akinek a neve hosszú évekre egybeforrt Nemecsekével. Most ír, rendez, zenél és újratervez.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház hír

Új bemutatóval várja 2021-et a Madách Színház

A Madách Színház újra egy világsikert hoz Magyarországra, a Broadway bemutató után először nálunk kerülhet színre Robert Horn musicalje, az Aranyoskám (Tootsie).
Zenés színház magazin

75 éves a színpad és a filmvászon koronázatlan királynője, Bette Midler

December 1-jén ünnepli hetvenötödik születésnapját Bette Midler amerikai színésznő, énekesnő, aki több mint fél évszázados karrierje alatt négy Grammy-díjat, négy Golden Globe-díjat, három Emmy-díjat, két Tony-díjat vehetett át, emellett hatszor kapta meg a legjobb komikának járó American Comedy Award kitüntetést.
Zenés színház hír

A változásra is reflektál Dolhai Attila új lemeze

A Visszatérés CD után két évvel új lemezzel jelentkezik Dolhai Attila. Az előző albummal ellentétben – ahol a színházi élmények egyfajta összefoglalása volt a cél – a színész ezúttal nem mások által megírt szerepek mentén szólal meg, hanem saját szerzeményeit gyűjtötte össze.
Zenés színház advent2020

Adventi naptárba rendezett új felvételekkel készül közönségének az Opera

Online adventi naptárba rendezett új felvételekkel készül a közönségnek a Magyar Állami Operaház advent első vasárnapjától 26 napon át.
Zenés színház ajánló

Online Mikulásünnep a Talamba Ütőegyüttessel

A Zichy Szín-Műhely Mikulás alkalmával egy igazán különleges meglepetéssel készül december 5-én és 6-án.