Zenés színház

Verdi és Beethoven műveivel indul a milánói Scala őszi évadja

2020.07.28. 09:25
Ajánlom
A járványban elhunytak, valamint az egészségügyi dolgozók tiszteletére játszanak az első előadásokon.

Az operaház helyett a milánói dómban lesz az első előadása - Giuseppe Verdi Requiemjével - a március óta zárva tartó Scala operaháznak, amelynek szeptember 4-én újrainduló programját Dominique Meyer intendáns hétfőn mutatta be. Verdi Requiemjét a koronavírus-járványban elhunyt betegek emlékének szenteli Európa legnagyobb operaháza. Olaszországban több mint 35 ezren haltak meg, több mint felük Lombardia tartományban.

A milánói székesegyházat és a világhírű operaházat egyszerre zárták le február 23-án. "A dóm és az operaház is a milánóiak otthonának számít"

- mondta Gianantonio Borgonovo esperes.

A koncertre 600 férőhelyet tudnak biztosítani a székesegyházban. Óvintézkedésként a dóm minden hajójához külön be- és kijáratot biztosítanak. A koncertet élőben közvetíti mások mellett az olasz közszolgálati televízió. A Requiemet szeptember 7-én Bergamo, szeptember 9-én Brescia város dómjában is előadják, mindkét város a járvány által leginkább sújtott települések közé tartozik.

Szeptember 12-én nyitja újra kapuit a Scala az egészségügyi dolgozóknak szentelt koncerttel: a választás Beethoven 9. szimfóniájára, vagyis az Örömódára esett,

amely az Európai Unió himnusza is egyben. A több mint 2000 férőhelyes operaházba 740 nézőt engednek be, a családtagokat együtt, ugyanabban a páholyban igyekeznek elhelyezni.

La Scala

Index 2014 - Rovatoldal vezető 16:9 (Fotó/Forrás: A milanói Scala)

Az operaház járvány utáni programját bemutató sajtótájékoztatón Giuseppe Sala milánói polgármester, aki egyben a színházat üzemeltető alapítvány elnöke, elmondta, hogy

az utóbbi hónapokban több mint tízszer írták újra a Scala őszi újraindulását a korlátozó intézkedések alakulásához igazodva.

"Egy nem változott soha: az újraindulás vágya" - hangsúlyozta Sala. Hozzátette, a Scala "nem csak egy színház, Milánó város és Olaszország jelképe".

Az őszi programból kiemelte a koncertként előadott Traviatát Zubin Mehta vezénylésével, szintén Giuseppe Verditől az Aidát, amelynek karmestere Riccardo Chailly lesz, valamint Giacomo Puccini Bohémélet című operáját, amelynek a Franco Zeffirelli rendezte változatát viszik színre. Az utóbbi hónapokban mintegy 150 előadás elmaradása miatt az operaház 23 millió euró jegyárbevételtől esett el, mindazonáltal a hiányt fedezik a szponzorok és a takarékossági intézkedések - mondta az intendáns.

Ami a jövő évi programot illeti, Meyer szerint talán októberre készül el. A szokásos december 7-i téli idénynyitó operaelőadás részletei sem ismertek még. A Scala intendánsa személyesen nyitotta újra az operaház bejárati ajtóit, amikor július 6-án az első "főpróba"-koncertet tartották a követendő óvintézkedések felmérésére.

Az volt az első alkalom, hogy három hónap után ismét nézők léptek az operaházba.

Programkereső

Legnépszerűbb

Plusz

„Akik pörgetik a kultúrát” – Itt a Kult50 idei névsora!

A Fidelio idén is összeállította azoknak a művészeknek a névsorát, akik a saját területükön jelentős teljesítményt nyújtottak az előző év folyamán. Ezúttal is tíz kategóriában választottuk ki az alkotókat és alkotócsoportokat védnökeink segítségével.
Könyv

„Az utolsó mondattal kezdd!” – Könyv jelent meg Kulka János édesapjáról

Azt mondják, a kés Paganinije volt. Mert bebizonyította, hogy gyógyítást is lehet művészi szinten űzni. Ő volt Kulka Frigyes mellkassebész, tüdőgyógyász professzor, aki a mai napig etalon az orvostársadalomban. A hétköznapi embernek inkább a Kulka név üti meg a fülét, ami nem véletlen: a legendás gyógyító Kossuth-díjas színművészünk, Kulka János édesapja volt.
Könyv

11 különleges könyv az Ünnepi Könyvhétről

Az idén nagyon hányatott sorsúra sikeredett könyvhetet végül részben online tartják meg, de ez nem jelenti azt, hogy a könyves újdonságokból ne lehetne csemegézni!
Klasszikus

Amerikában éppen arról megy a vita, hogy rasszista-e a klasszikus zeneelmélet

De óvatosan ítéljünk a kérdésben, mert nem minden „libsi” mondja, hogy rasszista, és senki nem lesz híve a fehér felsőbbrendűségnek attól, mert szereti Beethovent vagy Wagnert.
Vizuál

Budapest legmesésebb tetőteraszai

A Budapest100 csodája, hogy kinyitsz egy átlagos kaput a bulinegyed közepén és besétálsz egy 1800-as években épült ház ősfás udvarába. Vagy kijutsz egy tetőre és új perspektívát kapsz az egész városról. Galéria!

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház hír

Koronavírussal került kórházba Anna Nyetrebko

Az orosz szopránnak a koronavírussal összefüggő tüdőgyulladása van, ezért orvosi felügyeletre szorul.
Zenés színház hír

Október közepéig elmaradnak az Opera előadásai

A koronavírus járvány növekvő esetszámaira tekintettel a Magyar Állami Operaház vezetősége úgy döntött, felfüggeszti előadásainak próbáit, ennek eredményeképp pedig a meghirdetett előadások döntő többsége október 17-ig elmarad.
Zenés színház interjú

Létkérdés az opera – Interjú Almási-Tóth Andrással

A kortárs amerikai darab, Jake Heggie Ments meg, Uram! (Dead Man Walking) című alkotásának magyarországi bemutatójára szeptemberben kerül sor. A színpadra állítás koncepciójáról Almási-Tóth András rendezőt kérdeztük.
Zenés színház interjú

István király új arca – Interjú Szinetár Miklóssal

Operaváltozat születik az István, a királyból, a Szörényi–Bródy szerzőpáros nagy sikerű művéből. Bródy János szövege változatlan formában hangzik el, Szörényi Levente rockzenéjét operai verzióban hallhatjuk, Gyöngyösi Levente hangszerelésében. Az izgalmas, műfaji korlátokat átlépő vállalkozás hátteréről a legendás rockopera zeneszerzőjét, Szörényi Leventét és a készülő opera színpadi változatának rendezőjét, Szinetár Miklóst kérdeztük.
Zenés színház ajánló

Rock, lázadás, emlék a múltból - Ricse, Ricse, Beatrice!

A Ricse, Ricse, Beatrice című darab Nagy Feró szemszögéből mutatja be a zenekar történetét, természetesen élőben játszott Beatrice nótákkal és Feróval.